A szemeim csukva vannak, de még így is megtudom állapítani, hogy egy elhagyatott házban vagyok az erdő közepén. Hallom a fák suhogását, ahogy a szél belengi minden egyes zugát. Az eső illatát és halk kopogását ahogy a földhöz csapódik. Résnyire nyitottam a szemem, hogy szokja a fényt. Gyors feltérképeztem a helyet és jól gondoltam, hogy egy elhagyatott házban vagyok. Sötét van, de egy kis lámpa bevilágította az üres szobát. A fal több helyen be van omladozva és több helyen lógnak ki a vezetékek és csövek. Az üvegek be vannak törve több helyen és lehet érezni a hideg szél leheletét a bőrömön. Egy székhez vagyok kötözve és nem bírok megmozdulni, próbáltam a telefonomért nyúlni, de akkor veszem észre, hogy egy asztalon pihen a hely másik sarkában. Próbálgatni kezdtem kiszabadítani a kezem, mert ha az sikerül akkor onnantól sikerül a lábamat is kiszabadítani. De hiába nagyon szoros. Hallottam lépteket közeledni ami visszhangoztat az üres térben. Gyors egy üvegdarabért nyúltam és elkezdtem reszelni a kötelet. A férfi mosolyt csalt az arcára mikor meglátta, hogy ébren vagyok, de nem szúrta ki, hogy a kötelet vágom. Egyből felismertem a személyt, hiszen régen én ültettem börtönbe gyilkosság miatt. Megfogott egy széket és elém rakta majd leült rá.
- Emlékszik rám? Tudja ki vagyok? Mert én nagyon emlékszem magára, különösen önre szenteltem a figyelmemet.
- Igen, emlékszem rád, de....látom semmit sem változtál, még mindig gyilkolsz.
- NEM, nem én voltam, tudom jól, hogy a rendőrség azt hiszi én öltem meg a lányt, de nem igaz. Most szabadultam ki, én csak a családommal szeretnék lenni, tanultam a pár év alatt a dolgokból. Szabad akarok lenni.
- Akkor miért vagyok itt? Tudod ügye, hogy ez ember rablás?
- Tudom, de máshogy nem beszélt volna velem, eljött volna ha azt mondom találkozunk? Nem ügye?
- Mit akarsz?
- Nem gyűlölöm magát a múlt miatt, hiszen csak a munkáját végezte el...és jól tudom, hogy bűnős voltam. Én...szeretném ha segítene.
- A segítségemet kéred, miért, miért pont az enyémet?
- Mert maga nagyon jól tudja, hogy nem én vagyok a gyilkos, mossa tisztára a nevem és akkor én is adok cserébe valamit.
- Valamit? Te? Mit?
- Emlékszik a múltjára, az öt évvel ezelőtti incidensre? ~ A kezem hirtelen ledermedt, és most már nem érdekel, hogy kiszabaduljak, hiszen biztos vagyok benne, hogy nem akar ártani nekem. - Látom igen, nem kíváncsi, hogy ki volt a szerelme gyilkosa?
- Mit tudsz? Mondj el mindent...
- Chch cserébe ígérje meg, hogy tisztára mossa a nevem.
- Oké, megígérem...most pedig mondjon el mindent amit tud.
- Én azon az estén nem voltam ott, hiszen jól tudja, hogy éppen a bűnöm miatt ültem, de az egyik barátom részt vett benne. Ő...biztos sokat tudna önnek mondani.
- Azt akarod, hogy elhiggyem? Most hülyének nézel?
- Nem, ha akarja elviszem oda én is magával megyek, hogy nehogy azt higgye, hogy csapda. ~ Bólintottam majd mellém lépet és kikötözte a kezem, de a szemem egy percre se vettem le róla. Egy nagy autóval állt meg előttem és intett, hogy száljak be, de nem igazán akartam hinni neki amit észre is vett, mert visszaadta a cuccomat amiben pisztoly is volt. Elvettem tőle és beszálltam mellé a kocsiba. Az út némán telt el. Majd mikor megérkeztünk egy kikötőnél találtam magam, távol Szöul fényeitől. A férfi előrement szólni a barátjának aki nagy mosollyal fogadta, de engem már nem igazán.
- Mit keres egy zsaru a házamba? Miért hoztad ide, meg akarsz halni?
- Hyung...segít nekem, nem akar neked ártani, csak a múltját akarja megtudni. ~ Végig mért majd bólintott, hogy lépjünk be. Igazából fogalmam sincs miért vagyok itt, de lehet, hogy itt megtalálom a válaszomat. Leültünk egy fotelbe ami már a végét járja, egy kicsit házban lakik, de nagy volt a biztonság, valakitől mintha tartana. A férfi is leült és velem szembe foglalt helyett.
- Mit akar tudni? Nem sok mindent tudok, nem igazán voltam beavatva a dolgokba.
- Csak annyit mondjon, ki volt a front ember?
- Szerinte ha tudnám..élnék még? Ilyet egy magam fajta kutya nem tudhatta, de senki más, csak a közelebb álló brigád tudta. Soha sem láttuk, ha meg is jelent maszk volt rajta. De...voltak befolyásai...tudja honnan?
- Nem, nem tudom.
- Maga a rendőrségről. Valaki onnan segített neki, ezért nem jöttek más rendőrök segíteni önnek. ~ Ez nem lehet igaz, egy rendőr aki az ilyen csempészekkel üzletelt, de vajon miért és ki az? - Csak annyit tudok, hogy jóban volt a fejessel és, hogy fiatal volt.
- Szóval egy...rendőr segítette a csapatodat?
- Igen...az a rendőr mindent elmondott a tervükről, ezért tudtuk, hogy ketten jönnek, és ott voltak ön és a másik.~ Istenem, egy társam miatt vesztettem el a szerelmemet. De miért? Miért? - Rám csak egy kulcsot bíztak ami meg is van, de nem tudom mit nyit.
- Itt van magánál, láthatnám? ~ A férfi felállt és kutakodni kezdet a szekrényben majd mikor megtalálta a kezembe nyomta. Érdekes kulcs, de olyan ismerős, de honnét?
- Fogalmam sincs mit nyithat, de azt mondták, hogy tartsam meg és, hogy senkinek se merjem odaadni. És valahogy nálam maradt.
Mikor végeztünk visszavittek Szöulban, megígértem neki, hogy segítek neki tisztára mosni a nevét, majd megköszöntem és boldogan hagyott magamra. Egyedül ballagtam hazának...közben a gondolataimmal voltam elfoglalva. Szóval egy rendőr, de vajon ki? Ki képes ilyet tenni és miért? És ez a kulcs...mit nyithat?
Ha jobban belegondolok akkor már nincs miért testőrnek lennem, hiszen senki sem tudja ki volt a gyilkos. Nem is bánnom, hiszen akkor teljesül Sehun akarata, végre szabad lehet.
A hát előtt több autó állt közte rendőr autó is, biztos engem keresnek. Nem is lenne baj ha egy kis időre eltűnnék, nem de bár? Lassan nyitottam ki az ajtót és több kíváncsi szem tapadt az ajtóra, és mikor beléptem egyszerre kiáltották el a nevem és rohamoztak le. A sok kérdéstől azt sem tudtam, hogy merre nézzek és a szédülés szélén álltam. Majd a pisztolyomért nyúltam és a fejem felé emeltem és hangosan elszólt, mindenki kussban lett és végre levegőhöz jutottam.
- Az istenért...hadd mondjam már én, nem titeket raboltak el. Mellesleg ha nem látnátok jól vagyok, tudok magamra vigyázni. ~ A főnököm lépet mellém és szorosan átölelt, mindig olyan volt számomra mintha az apám lenne.
- Haaa tudod, hogy aggódtam? Ki volt az, ki rabolt el?
- Ha úgy nézzük nem raboltak el, csak kérést tettek felém. Igazából nem a fekete csuklyás ölte meg a lányt, valaki más volt. Azt akarja, hogy mossam tisztára a nevét, szóval uram keressen más nyomott.
- Ennyi, ezért ragadót meg?
- Gondolta nem állok le vele beszélgetni, ezért folyamodót ehhez a módszerhez. ~ Megindultam a lépcső felé mert jót tenne egy kis zuhany hiszen csurom vizes vagyok. De a lépcsőn Sehun állt és szomorúan nézett végig. Hallottam hogy a hátam mögött oszlik szét a tömeg és ketten maradtunk. De nem törődtem vele, megindultam és elhaladtam mellette, de akkor megragadta a karom.
- Én...én...sajnálom.
- Nem kell sajnálnod, sikerült téged megvédeni, nem ő volt a gyilkos...szóval már többet nem kell félned és többé nincs szükséget testőre. ~ Felé fordultam. ~ Most végre teljesül az álmod, többet nem kell látnod ennek a lénynek a csúnya arcát, többé nem kell hallgatnod az anyai mondandóimat. És nem kell egy levegőt szívnod velem, mert innentől elválnak útjaink. ~ Kirántottam a kezem a fogásából és nem várva meg a mondandóját elindultam. De akkor hirtelen utánam szólt.
- Igazából még mindig nagyon szép emlék él bennem rólad, rólunk, van egy kis darab közös múltunk, de ahhoz, hogy ez így maradjon meg, az kell, hogy ne rontsuk tovább. Szóval igen Sehun...viszlát. ~ Újra elindultam, de Sehun hangja megint betöltötte a csendes szobát.
- Szeretlek....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése