- De hát ebben nincs semmi. ~ Sehun közelebb hajol ahogy én is, ezt nem hiszem el, ez a doboz üres, de az nem lehet, akkor miért dugta el nálam Taemin? Valami itt nem stimmel, kell itt lennie valaminek. - Hmm ez egy nagy átverés, nincs benne semmit, mi meg itt nagyban vártuk a doboz tartalmát. ~ Megráztam a fejem, hogy ez lehetetlen, hiszen mikor idehozta olyan furcsán viselkedett, azt mondta, hogy jól dugjam el és ne adjam oda senkinek.
- Nem, kell itt lennie valaminek, valami kis titkos rekesznek. Taemin nem potyára adta nekem, valamit ezzel el akart rejteni.
- Lehet, hogy ő se tudta, hogy üres, valljuk be, hogy át lettünk verve. ~ Felvettem a dobozt és minden egyes kis részt átvizsgáltam, valahol kell lennie egy kis rekesznek. Mérgemben csaptam le az asztalra és egy kis részen felpattant az alja. Bingó. Gyors megfordítódtam és megpróbáltam óvatosan leszedni az alját. Mikor sikerült egy csomag eset ki belőle.
- WOW, ez nem semmi, jól el lett rejtve. De mi van benne? ~ Megfogtam a csomagot és lassan kibontottam, de nem számítottam egy telefonra. - Haa egy telefon? Hiszen ez ősrégi.
- Nem, ez csak őt évvel ezelőtti divat. Ez a telefon öt éves, de vajon miért dugták el, lehet, hogy valami fontos dolog van benne?
- Kitudja, lehetnek benne adatók, lehet azért dugták el, hogy ne jöjjenek rá a rendőrök kik voltak azok az emberek akik részt vettek benne.
- Ez ez, lehet, hogy üzenetek százai vannak benne, lehet...lehet hogy megtudjuk ki az áruló a rendőrségről, de Taemin miért nálam rejtette el?
- Lehet a biztonság miatt, félt, hogy megtalálják és gondolhatták, hogy nálad nem keresik.
- Így van. ~ Mind ketten egymásra néztünk, majd a hang felé kaptuk a fejünket. Két férfi állt velünk szembe és fegyvert tartottak felénk. Az arcukat nem láttuk mert maszk volt rajtuk. Intett az egyik, hogy adjam át neki a telefont, valamit ki kell találnom, nem adhatom oda nekik a bizonyítékot. Sehun hirtelen elém lépet, hogy takarjon, kedves tőle, de most nincs itt az ideje ennek. Hirtelen meglöktem és a falnak eset, a két férfi így nem tudták kire célozzanak. Megfogtam egy széket és nagy lendülettel a férfinak csaptam aki majd a földre eset és gyors felkaptam a pisztolyt. A másik felé fordultam és a lábába lőttem. Mind ketten mérgesen meredtek rám.
- Tegye le a pisztolyt ha nem akar bajt.
- Ha nem akarod, hogy a barátod fejébe lukat fúrjak akkor te teszed le szívi. ~ Gyors felmértem a helyszínt, hogy valamit kitudjak találni. A fickó akit megütöttem még mindig a földön térdel és küszködik a véres órával, mag a másik Sehun-ra tartja a pisztolyt. Én pedig rá. - Add át a telefont...nincs valami jó kedvem drágám, ADD ÁT.
- Miért nem veszi el, csak mi ketten. Maga leteszi a pisztolyt és elengedi a barátom, és én is elengedem a maga barátját.
- Nem szeretek alkudozni...és nincs kedvem játszadozni, főleg nem veled. Hármat számolok, vagy ideadód...vagy a barátod meghall.
- Akkor a magáé is.
- Nem érdekel....nekem csak a telefon kell. Egy....kettő...h... ~Nem hagytam, hogy kimondja mert egy lövést adtam le a kezére. Így kieset a kezéből a pisztoly, gyors felkaptam és Sehun felé dobtam. Mind kettő férfi tehetetlenül mérnek végig. - Hehe...megmondták, hogy veled nem érdemes kikezdeni, igazuk volt, túl jó vagy. De számítottunk rá. ~ Mikor kimondta még négy férfi szaladt le a pincébe. Intettem Sehun-nak, hogy dobja le a fegyvert, mikor így tett én is ledobtam. A lábon lőtt férfit felsegítették míg a másik felém lépett.
- Baszki...erősen ütsz, fájt te kurva. Most megölnélek, de nem engedik, de eljön az én időm és akkor véged van. Várj rám...mert bárhol megjelenek és a nyomodban leszek te ribanc. ~ A kezem után nyúlt és kivette a kezemből a telefont, majd hirtelen fájdalmat éreztem meg a koponyámon és sötétség borult az elmémre.
A kezemen forró csókot éreztem meg, olyan lágy és kellemes. Lassan nyitottam ki a szemem, túl fáradt vagyok. Nem érzem jól magam és fáj mindenem, lüktet a fejem. Az ajkaimon lélegeztető pihen és egy hatalmas fehér szobában fekszek. Hallom a gépek sípolását. Lassan nyitom ki a szemem fájdalommal vegyítve. Egy homályos alak jelent meg előttem, bárcsak láthatnám...minden olyan homályos. Érzem ahogy a keze az arcomhoz nyúl és lágyan végigsimítja. Majd egy ismerős hang csapja meg a fülem.
- Kedvesem...te most mély álomba merülsz...de ha felébreszt vissza szerezlek. Senkinek sem adlak oda, örökké az enyém maradsz. ~ Többé nem jött hang, újra sötét lett minden, de utoljára éreztem ahogy egy könnycsepp folyt végig az arcomon.
Hirtelen, riadva ültem fel az ágyon, de a fájdalom miatt vissza is dőltem. Mi történt...ohh...hiszen minket megtámadtak, de kik voltak és mi lehet abban a telefonban?
Várjunk csak...ez az állom, olyan valós volt, de nem lehet az. Hallottam ahogy két ember szaladt be a szobámba. Mikor feléjük pillantottam Baek és Sehun zavarodott arcát mértem felfedezni. Baek ült le mellém és a megfogta a kezem, míg Sehun a távolban figyelt.
- Jól vagy, nem fáj semmi? Ügye?
- A fejjem egy kicsit sajog, de jól vagyok. Te Sehun, hogy vagy?
- Remekül, de lesz egy kis púp a fejemen. ~ Valahogy sikerült felülnöm. - Kik voltak? És miért kell nekik a telefon?
- Vajon? Van benne valami, és biztos vagyok benne, hogy ők is részt vettek azon az estén. Szóval...egész végig figyeltek engem.
- Azt a kurva...akkor te veszélyben vagy.
- Nem, már megszerezték amit kerestek, nem én kellettem nekik. Te is láttad nem?
- De...oda lett a telefon.
- Ez nem igaz.... ~ Kérdően néztek rám és kihalásztam a zsebemből a memóriakártyát. Mind ketten hitetlenkedve néztek rám és pedig elnevettem magam az arcukat láttán.
- Ezt...ezt hogy csináltad? ~ Sehun lépet felém és vette ki a kezemből.
- Nem mondták...én vagyok a legjobb. Egy kis elterelés és észre se vesznek semmit. Ezt így kell csinálni.
Másnap reggel egymagam indultam meg egy régi ismerősömhöz. Most minden kiderül a múltamról. Hangosan vertem az ajtót mire kinyitotta, mikor meglátott nagyra nyíltak a szemei.
- Te...te mi keresel itt?
- Én is örülök, hogy látlak. ~ Egy magam léptem be az ajtón, nem vártam meg míg beinvitál. Körbenéztem, de semmi sem változott azóta, hogy itt jártam.
- Már vagy öt éve nem láttalak, akkor most miért jöttél?
- Ha tudnád vagy öt évig kómában voltam. Szóval ennyire tartasz barátodnak, hogy ezt sem tudtad?
- Khm...bocsi, de nem igazán mozdulok ki.
- Persze, persze hiszen minden nap csak játszol a gépeden. ~ Mutatta, hogy foglaljak helyett és elment hozni nekem valamit, igaz csak egy pohár vizet kaptam, de ez is meglepett, hogy van nála víz.
- Miért jöttél?
- A segítséged kell...van nálam egy öt éves memóriakártya...megtudod nézni az adatókat?
- Hmm....egy öt éves? Mutasd. ~ Kihalásztam a táskámból és átnyújtottam, ő pedig felpattant és már vizsgálta is a gépen. - Hmm időbe telik, de nincs annyira megsérülve. Majd hívlak, csak add meg a számod.
Mikor végeztem hazának vettem az utam, de mikor hazaértem az ajtó nyitva volt. Elővettem a fegyverem és óvatosan közelítettem meg a házat. Lassan mentem be a házba jól alaposan körbe nézve. Majd mikor megláttam a betolakodót hangosan rákiáltottam.
- FEL A KEZEKKEL ÉS LÉPJ HÁTRA!!! ~ Az idegen elkiáltotta magát és mikor megfordult akkor ismertem fel Sehuht.
- Jáá tedd le...én vagyok az. ~ Eltettem a pisztoly és ledőltem a kanapéra.
- Nem kellene így belopakodnod csak úgy egy másik házába. Le is lőhettelek volna.
- De nem tetted. ~Hirtelen lehuppant mellém és felém nyújtotta a kezét.
Egy nyaklánc volt benne amitől meglepődtem.
- Nekem? Miért?
- Vajon...csak a hasamra ütöttem és megvettem. Nah kell vagy nem? ~ Kérően néztem rá, és fogta magát és a zsebébe akarta rakni, de akkor megállítottam.
- Kell, ha már költöttél rám. ~ Sehun felém kapott és magához húzott, hogy a nyakamba tudja akasztani, engedtem neki mert különlegesen de jól eset a közelsége. Mikor felrakta elkezdet csikizni, nevetve dőltem hátra ő pedig rám, majd hirtelen mind ketten csendben lettünk és egymás íriszeibe bámultunk. A szemei az ajkaimra vándorolt és az enyém az ő ajkaira. Megakarom csókolni, nem tudom mi ütött belém, de megakarom kóstolni. Mintha tudná mire gondoltam volna mert az ajkai az enyémre vándoroltak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése