A rendőrség hangja csodákra képes, régen félelemmel töltött el a hangja, de most...megnyugtat. Végre kiszabadulhatok innét....távol...távol szeretnék kerülni az ismeretlen Taemin-tól. Félek...félek, hogy őrültséget tesz, két napja be vagyok zárva, olyan mintha kutya lennék. Taemin szaladt be a szobába és riadtan zárta be maga mögött az ajtót. Gyors rázárta a kulcsot és a zsebébe csúsztatta, az ablakhoz ment és félve pillantott ki a függöny mögül, majd teljesen ráhúzta, hogy senki se lásson ki se be. A meztelen lábamat a hideg parkettára csúsztattam és indultam meg felé. Láttam rajta, hogy meg van ijedve...a szemei könnyekkel lett tele, meglepődtem....nem hittem volna, hogy van benne régi Taemin. Az ablak felé nyúltam, de akkor megragadta és az ágyra lökött.
- Nem mész sehová míg nem mondom, nem adlak át csak úgy...helyette valaki mást fogok kérni.
- Még is miről beszélsz? A rendőrség itt áll a házad előtt és te ilyeneket mondasz?
- Mibe fogadjunk, hogy az a mitugrász is itt van? A te kis drága szerelmed....milyen volt vele az ágyban?? Nagyot élveztél...vagy...rosszabb volt az ágyban mint én? ~ Mérgemben ugrottam fel az ágyról és nagyot löktem rajta.
- Utállak....utállak.....bárcsak meghaltam volna.... ~ Ahogy tudtam úgy csapkodtam, ő pedig tűrte...nem mozdult el előle, szomorúan mért végig, majd hirtelen a karjaiba zárt. A keze a derekamra vándorolt míg a másik a fejemet simogatja.
- Sajnálom, annyira sajnálom, de nem bírok nélküled élni és az, hogy ennyire máshoz húz a szíved megőrjít. Bárcsak...bárcsak visszapörgethetném az időt...és akkor lehet, hogy most együtt lennénk. Bolond voltam...elvakított a gyűlölet. De...szeretlek, nem tudok nélküled élni, és ha másé leszel akkor inkább meghalok végleg. ~ Nem tudok kiigazodni rajta, egyszer bunkó máskor pedig oly kedves. Összezavarja az érzéseimet, mit kellene tennem? Meneküljek el vele...vagy hagyjam, hogy bebörtönözzék? De én...mást szeretek. Mit kellene tennem?
- Oké...látom nem tudsz döntésre jutni....de én azt akarom, hogy boldog légy...elengedlek. Légy boldog...nekem csak ez számít. Biztos vagyok benne, hogy az a fickó boldoggá tesz. ~ Ellökött magától és a hátsózsebéhez nyúlt és elővett egy fegyvert. Majd felé irányította. - Nem akarlak megölni, de....így lesz a legjobb.
- Tedd le...most már nincs menekvés.
- Nem...nem megyek sittre...örökké menekülni fogok...nélküled. ~ Mellém lépet és taszítani kezdet az ajtó felé, közben végig a fejem mellett tartotta a pisztolyt. Mikor a kijárathoz értünk a kezem a kilincsre vándorolt, nincs önbizalmam...minden miattam történt...én pedig semmit sem tettem érte. Lassan nyitottam ki és hirtelen a fény miatt homályosan láttam. Több rendőr autó világította be az éj sötét bugyrát. A jelzőfények körbe körbe cikáztak...a nagy tömegben őt kerestem és mikor megpillantottam elmosolyogtam magam. Láttam rajta, hogy össze van zavarodva és félt....végre, van egy olyan ember aki engem félt és szeret, hogy tudnám elengedni? Nem törődve semmivel megindultam felé...nem érdekelt a pisztoly ami bármikor elsülhet...csak ki akarom sírni magam Sehun karjai közt. Hallottam Taemin csodálkozó hangját, ő nem az az ember akit szerettem, nincs miért mellette maradnom...most, hogy láttam Sehunt tudtam, hogy ő az akit szeretek. Hirtelen kattant a pisztoly ravasza a hátam mögött, a lábaim megálltak és lassan fordultam vissza felé. A szemei könnyben lábadtak és remegő kézzel tartotta felém a pisztolyt.
- Lőj......lőj le Taemin. Mire vársz?
- Miért...MIÉRT MONDASZ NEKEM ILYET? Szerinted képes vagyok rá? Haa?
- Tudom, hogy nem vagy rá képes...inkább menekülj...lőj....LŐJ LEE. ~ A pisztoly hirtelen dörrent el az éj halk zugában. A szívem hirtelen hevesen kezdet el verni...a szemem csukva tartottam, de a lövés nem nekem lett szánva. Mindenki felkiáltott mikor Taemin a földre zuhant. Futni kezdtem, de egy erős kar visszatartott.
- Nem...neeeeeem... ~ Taemin a földön feküt a vérével áztatva...a tekintette engem nézett, majd egy utolsó mosolyt dobott felém mikor az utolsó csepp élet is elszállt belőle. Sikoltva rogytam le a földre miközben a nevét kiáltottam.
Egy héttel később:
Tétlenül feküdtem az ágyban...minden egyes napsugár átszűrődött az ablakon rá az arcomra. Túl meleg...ahhoz képest, hogy itt van a tél. Ahogy fordultam egyet Sehun gyönyörű két pár íriszével találkozott. A keze az arcomat érintette és finom csókot leheltem rá.
- Jó reggelt szerelmem, mikor ébredtél fel? ~ Közelebb jött hozzám, hogy áttudjon karolni.
- Hmm már olyan tíz perce, de olyan békésen aludtál, hogy nem akartalak felébreszteni. Haa...nem akarok menni nélküled sehová...itt akarok maradni.
- Ez a munkád...mellesleg csak egy hét.
- Nekem az az egy hét is egy évnek fog tűnni. ~ Hirtelen a zaj felé kaptuk a fejünket, mivel is Luhan szaladt be a kezében egy fényképezővel.
- Csíííííz.... ~ Sehun a takarót a fejemre dobta, míg ő puccéren szaladni kezdet Luhan felé.
- Jáááá...megakarsz halni? ~ Hangosan vettem el magam, de már megszoktam minden egyes reggelem így kezdődik. Azt hittem ez a normális életem...azt hittem minden rendben lesz, de tévedtem. Azt hittem múlnak majd az érzéseim Taemin iránt, de nem. Még mindig magamat hibáztatom a halála miatt, hiszen mindent értem tett...miért kellett így vége lennie?
A tizenkettő fiú nagy őrjöngéssel pakolt a mai útra. Sehun-nak fogalma sincs melyik ruháit vigye. Komolyan mondom, hogy rosszabbak mint a lányok. Mikor végre végeztek egy nagy busz gördült be a ház elé. A fiúk elköszöntek tőlem, nem mehetek velük mert félnek az örült rajongók miatt. Sehun nagy ölelésbe vont és hosszas csókot nyomot az ajkaimra. Még utoljára beszívtam a férfias illatát és jól megnéztem magamnak. Már most hiányzik.
- Haa kár, hogy nem jöhetsz velünk, de...ebben az egy hétben ajánlom, hogy ne nézz más pasikra, megértetted?
- Hehe persze, de te se...mert véged. ~ Újra megcsókolt majd a fiúk kiáltása miatt el kellet szakadnunk.
- Ha visszatértek elviszlek egy szép helyree...sziaa. ~ Mikor elindult a busz a fiúk a hátsó ablakhoz szaladtak és úgy integetek. Szegény Sehunt pedig összenyomták.
A napok teltek, Sehun pedig egyszer sem hívott fel, biztos elfoglalt. Én pedig tele vagyok munkával. Nem egy baleset történt azóta mióta visszaálltam titkos ügynöknek. A múltam fáj, de eltávozott így új lapot kezdek. Most is éppen egy küldetésen vagyok, alig várom, hogy hazaérhessek és egy nagy zuhanyt vegyek.
Nem is kellett sokat várni az elkövetőre, intettem a távolabbi emberemnek, hogy indulhat, majd pisztolyt fogtam és a férfi elé ugrottam.
Ahogy hazaértem ledobtam magamról az elázott ruhákat és a zuhany alá álltam. Mikor végeztem körbenéztem a hűtőbben, de rákellet jönnöm, hogy nem vagyok éhes. Inkább a szobám felé indultam meg és dőltem le az ágyra. De akkor egy hangot hallottam meg lentről. Félve indultam meg az ajtó felé.
- Dobd le...hölgyem. ~ Elém dobtam és vártam arra amire várnom kellet.
- Mit akarnak? Kik maguk?
- Én vagyok az...nem emlékszel? Megölte a barátom és a főnökömet. De engem elfelejtett...sok mindenen kellett végig mennem, de maga miatt mindennek vége lett. Taemin mindent magáért tett, maga csak úgy eldobta az életét, rendes ember volt aki felkarolt engem, nem pénz adott nekem, hanem életet.
- És mit akar tenni? Le akar lőni? ~ A férfi meghúzta a ravaszt válaszul.
- Oké...tegye meg. Én....már úgysem tudok így élni...a bánat engem is felemészt. Olyan mintha miattam halt volna meg. Tegye meg....lőjön le.
- Nem kell mondania...én tudom mit akarok. Szóval csak fogja be. ~ Az idegen felém lépet én pedig hátráltam kiutat keresve. Ahogy újra a sikátor felém értem gyors befordultam és akkor elszólt a pisztoly. De közvetlen a mellettem lévő falba fut lyukat, szaladni kezdtem a rendőrség irányába. Lövéseket hallottam magam mögött, de sikerült kikerülnöm. Majd mikor kiértem az utcára újra lövésre kaptam fel a fejem, de...a levegő kiszorult a mellkasomból és vér íze lepte ez ajkaimat. A térdem összerogyott...a kezem a hasam felé irányítottam amiből ömlött a vér. A testem egyre gyengébb...olyan mintha nem az enyém lenne, fáj...fáj mindenem. A földre dőltem és a kezemmel a telefonomért nyúltam ami tőlem messzebb eset le a földre. Valaki hívott....valaki...keress...
Ellena a földön feküdt tehetetlenül, a vér egyre jobban szivárgott a sebből. Közben remegő kezével telefonjáért nyúlt amin éppen szerelme hívta. Belül kiáltott, hogy utoljára elmondhassa a fiúnak mennyire szereti, és hogy ez a sorsa. Ahogy véres keze a telefonhoz ért...Sehun hangja törte meg a csendet.
- Haa azt hittem nem veszed fel...halló..........Ellena.. ~ A lány könnyek közt mosolyogta el magát...majd egy utolsó sóhaj hagyta el ajakit amin szerelme nevét súgta. A szemei nehezedve csukódtak le...majd keze nagy erővel eset a földre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése