12.rész A kulcs rejtélye.

Ellena Pov:
Mikor kinyitottam a szemem ismeretlen helyen ébredtem. Fogalmam sincs hogyan kerültem ide. Éreztem ahogy a karom minden egyes mozgásra megfájdul, mikor lenéztem rá láttam, hogy infúzió van bekötve. Gyors körbenéztem és felfedeztem, hogy egy kórházi szobában fekszem. Próbáltam visszaemlékezni, de nem igazán ment, majd kihúztam a kezemből az infúziót és lassan valahogy sikerült felkelnem, de ahogy léptem volna a lábam felmondta a szolgálatot és a földre zuhantam. Hallottam ahogy az ajtó húzódik el és csapódik be, egy kéz ragadott meg és segített fel. Mikor felnéztem az illetőre képek rohamoztak meg a tegnapi incidensről. Mérgesen rántottam ki a kezem az övéből és távolabb löktem, én pedig újra a földre ültem. Újra felém akart lépni, de nem engedtem.
- NE GYERE KÖZELEBB, csak menj ki....MENJ KII. ~ Sehun lehajtotta a fejét, de nem mozdult egy tapodtat sem. Próbáltam összeszedni magam, de ha ő is itt van nem igazán megy. - VALAKI...VAN OTT KINT? ~ Sehun lépet elém és újra megfogta a kezem, de nem hagytam, de most sokkalta erősebben fogott. - Engedj el....engedj...
- FOGD MÁR BE....csak pár percere míg segítek. Nem akarlak megölni az ISTENÉRT. Mi vagyon én neked, talán valami ördög, vagy valami lepra? Oké bevallom tévedtem...hülyeségeket vágtam hozzád, de....te hozod ki belőlem, melletted...állat leszek. Értsd meg...azokat a szavakat mikor elmentél teljes szívemből mondtam. ~ Lassan lenyugodtam a szavaira és talán azért kezdtem el neki hinni, mert végre látok valamit azokban a gyönyörű két szempárban. Engedtem had segítsen fel az ágyra, betakarta a lábam és a kezembe nyomott egy poharat és öntött bele meleg teát. Nem hittem volna, hogy ilyen kedves is tud lenni. Megköszöntem majd kortyolgatni kezdtem. A perceg csendben teltek el...egy kicsit kínosan érzem magam mellette...nem tudok mint mondani.
- Sajnálom Ellena... ~ Hang irányába kaptam fel a fejem. -...sajnálom a tegnapit. Most már látom, hogy mennyire szeretted azt a fickót. Ígérem többé nem hozom fel...sőt, többé nem kell látnod sem. Nehezemre megy majd elfelejteni, de így lesz a legjobb. Te Baekhyun-nal jársz, és igen...ő való neked, kedves, együtt érző és...megtud védeni ha baj van, nem fut el úgy mint én. Talán...jobb lett volna  ha mi ketten nem találkoztunk volna.
- Miért mondasz ilyeneket hirtelen? Tudod...most azt sem tudom, hogy hol jár az eszem, de te...boldoggá tettél azokkal a hülye beszólásaiddal. Én jól éreztem magam veled, még ha nem is mutattam ki. Lehet veszekedtünk, de ez nálunk már megszokott volt. És...fogalmam sincs, hogyan jöttem össze Baekhyun-nal, de...talán mellette tényleg jobb lesz az életem mint melletted. Sajnálom Sehun, de...maradjunk barátok akik szidják egymást minden kis baj miatt. Azt akarom, hogy te legyél az én legjobb barátom. ~ Sehun némán meredt rám, pár másodpercig szomorúan nézett majd elmosolyogta magát.
- Oké, legyünk barátok, ohh és ha megsiratod Baekhyunt neked véged. ~ Egyszerre nevettünk fel, annyira örülök, hogy látom mosolyogni...talán így lesz a legjobb.

Mikor hazaértem csodálkozva néztem végig a lépcsőn a ház előtt. Egy nagy csokor rózsa volt nekitámasztva az ajtónak és mellette egy kisebb dobozz amit egy levél volt. Vajon kitől kaptam, lehet, hogy Baekhyun-tól. Gyors felkaptam és körbenéztem, de senki ismerőst sem látni. Letettem az asztalra és elmentem keresni egy vázát a csokornak, majd kibontottam a levelet. De csak egy hosszabb egy mondat volt ráírva.
Bárhová is utazunk, bármilyen messze is menekülünk, a múltunk elől nem szökhetünk meg. 

Ez meg mit jelent? Vajon ki írhatta? A szemem a dobozra vándorolt és lassan nyitottam le a fedelét. Egy nyaklánc volt benne egy hozzá illő fülbevalóval. Biztos vagyok benne, hogy nem valami olcsó bizsu, de akkor ki küldhette? A levél alapján lehet, hogy tényleg Baek? Csak ő utalhat a múltra és van annyi pénze, hogy egy ilyen drága ékszert vegyen. Más nem jut eszembe, még Sehun, de ő miért tenné, nem nézem ki belőle. 

A gondolkodásom egy kopogás szakította félbe. Mikor kinyitottam Sehun viharzott be a házba. 

- Jáá mondtam, hogy bejöhetsz? 

- Hmm nem valami tágas, meg nem kell az engedélyed. Barátok vagyunk nem? ~ Éppen szólni szerettem volna, de már dőlt is le a kanapéra és nagy nyújtózkodás közben hangosan ásított. - Akkor lustálkodjunk. Holnap sok lesz a dolgom.

- Hallottam, koncert...érdekes mindenki otthon pihen akkor te miért itt? Nem te vagy a barátom.

- Omo, a barátod vagyok....nyugii nem nyúlok hozzád, csak akkor mikor Baekhyun már nem lesz többé a képben, addig nem.

- Nah ne nevetes, mellesleg sok dolgom van. Kikel takarítanom a pincét, ha itt akarsz lenni akkor segítened kell, el kellene egy erős férfi. 

- Fáradt vagyok, szunyókálok és majd utána segítek.
- Ohh milyen igaz, hiszen te nem vagy férfi. ~ A szemei tágra nyíltak és már ugrott is fel elvenni tőlem a seprűt.

- Oké hol kezdjem? ~ Mind ketten lementünk a pincébe ami már nagyon rossz állapotban van, egyedül lehet, hogy le se mertem volna jönni. Felkapcsoltuk a villany és ahogy léptünk egyet Sehun beleszaladt egy nagy pókhálóba. Hirtelen felkiáltott és futni kezdet közben magát tisztogatta. 

- Áhh áhh pók....póók...szedd lee...szedd lee... ~ Egy botot fogtam meg ami a kezem ügyében találtam és fejbe vágtam. Durcásan nézett rám és ott fogta a fejét ahol az előbb megütöttem.

- Komolyan nálad még egy öt éves is bátrabb, mit fosol egy póktól, harap...vagy esetleg mérges csápjaival kiszívja a véred? ~ A kezemet mozgatni kezdtem mint a pókok lába és felé közelítettem. 

- Nem vicces, nem szeretem őket...miért talán neked nincs ilyen fóbiád? Nem hiszem el, hogy nem félsz semmitől.

- Nem mondtam azt...csak nem tudok róla. Nah de kezdjünk neki. ~ Neki álltam porolni, közben Sehun lepakolta a szekrényekről és a régi kacatok átvizsgáltam. Egy dobozz akadt meg a kezembe.

- Ohh de hiszen ezt még Taemin adta nekem, hogy rejtsem el, el is felejtettem. ~ Sehun lépet mellém és ő is vizsgálni kezdte. 

- Jó régi lehet, de vajon kinyílik?  ~ Sehun megpróbálta kinyitni, de nem ment, hiába próbáltuk sehogy sem sikerült. - Vigyük el egy szakértőnek, sokan foglalkoznak ilyennel. Bólintottam és már is a kocsiban ültünk. Egy kisebb üzlet előtt álltunk meg, ahogy beléptünk rengeteg kisebb, nagyobb dobozok fogadtak. A tulajdonos köszöntött minket, 

- Jó napot, hoztunk egy dobozt, nem tudjuk kinyitni, de esetleg megtudja mondani, hogy milyen régi lehet? ~ Az idősebb férfi felvette a szemüvegjét és vizsgálni kezdte.

- Ohh igen, különleges darab, olyan ötven éves lehet, de ha akarja utána nézek. ~ Bólintottam és böngészni is kezdte valamit a gépjén. - Ohh igen jól gondoltam, ebből a ládikából összesen három darab van a földön, az egyik Amerikában a másik pedig Japánban van egy múzeumban és a harmadiknak nem tudják a helyét. Hol találták?

- Ohh csak éppen takarítottam és rátaláltam. Esetleg azt megtudja mondani, hogy hogyan nyílik? 

- Ahogy minden doboznak ennek is van kulcsa. Persze különleges, hiszen abból is csak három van, de azok nincsenek meg, ha jól tudom.

- Értem, akkor hogyan nyissuk ki? 

- Én a helyükben így hagynám, kitudja mi van benne, lehet valami törékeny és ha olyannal avatkoznak bele akkor lehet, hogy tönkre megy ami benne van. 

- Igaza van, köszönöm, de...megtud hajtjuk, hogy hogyan néz ki a kulcs? ~ A férfi bólintott és felém fordította a laptopot és akkor ismertem fel a kulcsot.   

- De hiszen...nekem van ilyen kulcsom. Sehun...menjünk...köszönöm uram. ~ Gyors hazának vezetünk és beszaladtam megkeresni a kulcsot. Mikor megtaláltam intettem Sehun-nak, hogy hozza ide. Letette elém a dobozt én pedig beledugtam a kulcsit és a zár kattant. Sehun és én egymásra néztünk. Majd lassan emeltem fel a tetejét.