Ahogy hazaértem a telefonom csörrent meg a zsebembe, nem tudtam ki az, de mikor felvettem nem hittem el. Baekhyun volt az, soha sem gondoltam volna, hogy fel fog keresni, főleg nem ilyen hamar. Gyors kipakoltam és elindultam a megbeszélt helyre. Mikor odaértem Baek már ott várt rám, intett és helyett foglaltam vele szemben. Egy felszolgáló lépet mellénk és felvette a rendelésünket.
- Khm...nem hittem volna, hogy egyszer te fogsz engem elhívni vacsorázni, de megleptél.
- Gondolkoztam amit mondtál, és igazad volt...lehet hogy ha kiadok magamból minden feszültséget akkor új életet kezdhetnék.
- Szóval...ezért hívtál, ez...boldoggá tesz, hogy rám gondoltál.
- Igazából fogalmam sincs, honnét kellene kezdenem...soha...senkivel sem osztottam meg a fájdalmamat, sőt senkiben sem tudtam megbízni, de valamiért...feléd mást érzek. Bízok benned. ~ A szavai nagyon kellemesen hatnak rám, valakit végre barátomnak nevezhetek, hiszen mióta felébredtem senki sem került a közelembe. - Miért...nézel így?
- Olyan más vagy, amikor megismertelek rideg, makacs személyiséget mutattál felém. De örülök, hogy megváltozott a véleményed felém. De....nem értem miért pont én...rajtad kívül még tizenegy emberrel élsz együtt, akkor miért én?
- Mert...neked ugyan olyan fájdalmas a múltad mint nekem...mindent hallottam a múltadról. ~ Baekhyun tud rólam mindent? Hogyan, hogyan tett szert a múltamról? - Most biztos azt kérdezed magadtól, hogyan tudtam meg, de ez most nem számít. Végre találtam egy olyan személyt akinek elmondhatom a múltam....eddig senki sem hallgatott meg.
- Szóval...tudsz Taemin-ról....senkinek sem akartam elmondani, sőt azt sem, hogy...emlékszem rá, nem akarom, hogy sajnáljanak és bosszút akarok állni azon az emberen aki miatt ilyen lettem.
- Igen, megértelek...látod ennyivel másabb a fájdalmunk...te...nem okolhatód magad a halála miatt, de én igen. ~ Miközben ezeket a szavakat mondta lehajtotta a fejét és a kezével kezdet el játszani, tényleg nem ismerek rá.
- Miért, mi történt? Nekem mindent elmondhatsz. ~ Baekhyun felkapta a fejét.
- Régen...mikor még nem alakult meg a banda...a családommal éltem, ők gazdagok és még mindig azok, de ez miatt a barátaim nem voltak őszinték felém, csak a pénz miatt voltak velem. Már senkiben sem tudtam megbízni, de akkor egy lány boldoggá tette a mindennapjaimat. Boldog voltam és szerelmes, egy évig olyan volt mintha mennyországban élnék, de az egyik nap...előbb jöttem haza a cégtől..és rajta kaptam a régi barátommal. Nem hazudót....mindent elmondott amire kíváncsi voltam, szóval...azt mondta, hogy már nem szeret...nem akartam elhinni így pár napig követtem mindenhová....majd az egyik nap magammal vittem, el jól messzire. Azt mondta örült vagyok...és, hogy nem csodálja, hogy ilyen könnyen átverhető vagyok. Annyira fájt, hogy nem vettem észre, hogy sikerült kiszöknie a házból, fogott egy taxit, de én üldözni kezdtem...csak...végleg el akartam engedni, de nem mert megállni, de....tudod nem csodálom. Majd hirtelen...beleszaladt egy nagy teherautóba. Szaladni kezdtem felé...láttam...láttam a szomorú tekintetét...majd hirtelen felrobbant az autó. Azóta a nap óta...senkiben sem hiszek...senki felé nem nyitottam meg a szívem és ez már vagy hat éve.
- Istenem....sajnálom.
- Nem kel sajnálnod...nem szeretem mikor sajnálnak...erős akarok maradni és itt az ideje tovább lépni.
- Igen...itt az ideje, hogy új életet kezdj, enged le a múltad.
- Nekem sikerült, de neked nem...hiszen...még mindig arra vágysz, hogy Taemin visszajöjjön, nem de bár? ~ A pohár után nyúltam, de annyira remegett, hogy inkább hagytam. - Ideje elengedned, hiszen már meghalt. ~ Éreztem ahogy a könnycseppek nedvesítették be a szemem.
- Taemin....nem halt meg...még mindig benne él, még mindig látom...látom az álmaimban, ha lehunyom a szemem az ő mosolygó arca jelenik meg előttem és egy szót...még mindig nem felejtettem el. Mikor...megkérte a kezem....azt mondta, hogy örökké mellettem marad. Hát akkor...várok rá....várok rá. ~ A kezembe temettem az arcom, annyira fáj a múlt...nem, nem akarom elengedni.
- Ellena, nem te mondtad, hogy feledjük el...akkor tedd azt te is. ~ Mérgembe az asztalra csaptam és álltam fel.
- TAEMIN VISSZA FOG JÖNNI. Megígérte....mert szeret. ~ Felkaptam a táskám és kirohantam az épületből. A könnyeimmel küszködtem, de akkor Baek lépet elém.
- Mit szólna....hogy ha segítenénk egymásnak? Én segítek elfelejteni önnek, ön pedig nekem.
- Ezt, hogy érted?
- Járjunk....legyen a barátnőm, én pedig ígérem, hogy segíttek mindenben.
- Most...arra kész, hogy alkossunk egy párt? Mi? Ohh...ez most...nem jókor jött. Miért pont én?
- Mert nekem...önre van szükségem. ~ Mit kellene mondjak neki, talán....igent kellene mondanom? De én nem szeretem....vagy csak nem ismerem eléggé a szívem? - Mi a válasza?
- Nekem...még gondolkoznom kell. Ez egy kicsit gyors.
- Megértem, nem siettetlek. ~ Bólintottam majd lassan elindultunk amerre a lábunk vitt. Sétálás közben néha összeért a kezünk...amitől a szívem hevesebben kezdet el verni. Majd hirtelen a kezét a kezembe fűzte...nem löktem el...mert jól eset így sétálni.
- Mit kereset itt Sehun? Azt hittem, hogy ma nem is mész haza.
- Igen, úgy volt, de mára már meg volt az adagom, de lehet, hogy keresek még egy partnert. De tii...mit csináltok? Jártok?
- Igen.
- Nem. ~ A válaszunk egyszerre csattant fel, de akkor eset csak le, hogy mi igen is egy pár lettünk.- Vagyis igen. ~ A tekintettét fürkésztem, de olyan jól rejt mindent, hogy színész is lehetne.
- Értem, nem hittem volna, hogy ti ketten randiztok...meglepet.
- Miért? Azt hiszed csak te vagy Adonisz?
- Baeeek, mi lelt téged, olyan más vagy...áhh egy kis szex sok mindenre képes.
- Mi van? Azt hiszen minden mosoly ami egy ember arcán jelenik meg a szextől van? Ohh bocs...neked igen.
- Nevetséges vagy, nem tudod mire vállalkoztál....ez a nő...nem szeret téged, hiszen egy halottat szeret. Hehe nem nevetséges? Hyung nevess már ez vicces. ~ Rá se ismerek, nagyon jól tudtam, hogy bunkó, de nem hittem volna, hogy ennyire. Remegő lábbakkal kezdtem el hátrálni, közben elengedtem Baek kezét. Újra rémtőrt a sírás, de most már nem tudom abba hagyni. Mind ketten engem néztek Sehun arcán még mindig ott van az elégedett mosoly, míg Baek felém lépett.
- Ne...ne gyere közelebb....félek....igazad van Sehun, szerelmes vagyok egy halottba...aki már öt éve halott. De...én...még csak most tudtam meg....TUDOD MIÉRT....mert öt évig kómában voltam. Nevess csak...nem érdekel, de...én...nem akarok így élni....senki sincs aki megértené a szívem... ~ A híd széléhez értem, majd éreztem ahogy a lábam alatt eltűnt a talaj. Láttam ahogy Sehun megindul felém közben a nevemet kiáltva.
- MEGÖRÜLTÉL???
- Engedj el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése