18.rész The End

Sehun Pov:
Az idő nagyon lassan telik, pedig ide oda rohangálunk. Arról volt szó, hogy egy hátig tart a turné, de már jóval tovább. Ellena pedig fel sem veszi a telefonját, kezdek aggódni, annyira hiányzik a hangja és a mosolya, már a karjaiba szeretnék feküdni és élvezni az érintését. De hiába hívom semmi hí felőle.
- Még mindig nem veszi fel Sehun? ~ Luhan ült le mellém és a kezembe nyomott egy kávét, szívesen elfogadtam mert megkel hagyni nagyon álmos vagyok már.
- Igen, nem veszi fel...aggódom, remélem semmi baja.
- Mi lenne, tud magára vigyázni és ő maga egy rendőr kinek fegyvere van, nem hinném, hogy pont ilyennel akarnának kikezdeni.
- Igazad van, lehet, hogy nagyon elfoglalt. ~ Legyen vége ennek a napnak és holnap már indulunk is haza, istenem de várom.  Végre van valaki aki engem vár otthon, többé nem kell magányosnak lennem.

Másnap ahogy felkelt a nap már indultunk is haza. Az út tíz órát vessz igénybe, addig valahogy elkellet töltenem az időm. De nem kellet sok idő és már aludtam is.
- Sehun, Sehun szerelmem...~ Ellenát kerestem a szememmel, de sehol sem találom, olyan mintha szellem lenne. Merre kellene néznem? Hol keressem? A hang irányába indultam meg és egy fehér szobába találtam magam. Ellena hirtelen testet öltött előttem, ő maga is fehér ruhában volt, olyan mint egy angyal. Mosoly görbült azokra a szép ajkakra ami hívogatott egy csókra. Lassan megindultam felé és karjaimba zártam. Szorosan visszaölelt és csókot lehelt nyakamra, majd az arcomra és az ajkaimra. Hosszas csókba kezdtünk bele, de akkor valami meleget éreztem meg a kezemnél ahol Ellenát ölelem. Muszáj volt szétszakítani csókunkat, hogy lássam mi a baj. A kezem vérvörös volt és egyre több gyűlőt kezemre, majd Ellena teste hirtelen eset rám tétlenül. 

Mint mindig most is rémültem nyitottam ki szemeim, de nem volt időm összeszedni magam mert éppen landoltunk. Egy nagy busz várt minket, alig várom, hogy hazaérjünk. Út közben hívogattam Ellena telefonját, de most sem volt válasz, tényleg aggódóm. Mikor hazaértünk én voltam az első aki szaladva ment be a házba, egyből Ellenát kerestem, de nem volt itt, lehet, hogy otthon van? Vagy dolgozik, hol nézzem meg először? Kris szaladt be a szobámba és átadott egy telefont, a vállával jelezte, hogy nem tudja ki az. A fülemhez emeltem és akkor egy ismerős hang szólalt meg.
- Ahogy meghallottam, hogy visszatértél egyből kerestelek. Kint voltunk a repülőtéren, de addigra elmentél.
- Ohh siettem, de Ellena...
- Pont róla szeretnék beszélni, szeretnél vele találkozni?
- Persze, nem veszi fel a telefonját, de mi ez a hangulat? Kezdek nagyon ideges lenni.~ Mikor megadta a címet egyből letette, de én csak némán meredtem a fehér nagy falra. Miért akarja, hogy a halottházba mennyek? Lehet, hogy valamit ott dolgozik Ellena? Gyors összeszedtem magam és elindultam. Mikor odaértem egy férfi várt már engem, intett, hogy kövessem én pedig nagy örömmel mentem utána, jajj mennyire várom, hogy végre átölelhessem. Bár ez a hely nem a legromantikusabb. Egy nagy ajtóhoz vezettek és mikor beléptem a rendőrkapitány fogadott.
- Ellena, azt hittem itt van ő is? ~ Hirtelen a tekintete szomorúvá vált és lehajtotta fejét. - Mi a baj? Mondjon már valamit? MIÉRT KELLET IDEJÖNNÖM?
- Ellena...itt...itt fekszik.  ~ A kezével egy nagy halottas asztalra mutatott ahol egy halott feküdt rajra letakarva.
- Azt akarja mondani, hogy Ellena van alatta? Viccelnek, vagy csak megakar nevettetni? Áhh értem....ti most ugrattok mi?
- Nem....Ellena meghalt...már vagy öt napja, nem nyúltunk hozzá hiszen senkije sincs csak ön. Sajnálom....de....Ellena eltávozott. ~ Kínomba felnevettem, hogy ez aztán a nagy vicc. Megindultam a halott felé és lerántottam róla a lepelt, de a látvány lemosta minden egyes mosolyt az arcomról. Tényleg Ellena az...de valamiért más....semmi színe...olyan.........olyan mint egy........halott. Az nem lehet, Ellena nem halhatott meg, neki még élnie kellene. A fejemet rázni kezdtem, hogy nem lehet igaz...megígértem neki, hogy ha visszatérek elviszem egy helyre, meg akartam kérni a kezét....azt mondta várni fog. Sírva dőltem Ellena élettelen testére és zokogásba kezdtem.

Ha meghal egy szerettünk, akinek a halálára nem számítottunk, akkor nem egyszerre veszítjük el. Elapad a postája, elmúlik az illata a párnákról, aztán még a szekrényekben és a fiókokban őrzött ruhákról is. Lassan-lassan gyűlik össze sok apró részletből a hiánya. Újra és újra azt hisszük, hogy ez az a nap - amikor egy hiányzó részlet úgy szíven üt, hogy azt gondoljuk, most éreztem át, hogy eltűnt, mindörökre, de aztán jön egy új nap, újabb veszteséggel.  Az a rettenetes üresség az érintéskor, mint mikor belépsz egy házba, amely, úgy hiszed, tele van emberekkel, akiket szeretsz, és üresen találod, még a bútorok is eltűntek. Szobáról szobára körbemész, hallod a csupasz padlón a lépteid visszhangját. Hangod az üres falakról visszaverődik, ahol még látni a fényképkeretek vonalát, mint egy holttest körüli krétarajzot. Elment.

The End

 Köszönöm kik végigkísérték, és köszönöm azoknak kik kommenteltek és bennem tartották a lelkesedést. Remélem tetszett és olvassátok a további történeteimet. *--*

17.rész A múlt eltávozott. The End Part 1.

Ellena Pov:
A rendőrség hangja csodákra képes, régen félelemmel töltött el a hangja, de most...megnyugtat. Végre kiszabadulhatok innét....távol...távol szeretnék kerülni az ismeretlen Taemin-tól. Félek...félek, hogy őrültséget tesz, két napja be vagyok zárva, olyan mintha kutya lennék. Taemin szaladt be a szobába és riadtan zárta be maga mögött az ajtót. Gyors rázárta a kulcsot és a zsebébe csúsztatta, az ablakhoz ment és félve pillantott ki a függöny mögül, majd teljesen ráhúzta, hogy senki se lásson ki se be. A meztelen lábamat a hideg parkettára csúsztattam és indultam meg felé. Láttam rajta, hogy meg van ijedve...a szemei könnyekkel lett tele, meglepődtem....nem hittem volna, hogy van benne régi Taemin. Az ablak felé nyúltam, de akkor megragadta és az ágyra lökött.
- Nem mész sehová míg nem mondom, nem adlak át csak úgy...helyette valaki mást fogok kérni.
- Még is miről beszélsz? A rendőrség itt áll a házad előtt és te ilyeneket mondasz?
- Mibe fogadjunk, hogy az a mitugrász is itt van? A te kis drága szerelmed....milyen volt vele az ágyban?? Nagyot élveztél...vagy...rosszabb volt az ágyban mint én? ~ Mérgemben ugrottam fel az ágyról és nagyot löktem rajta.
- Utállak....utállak.....bárcsak meghaltam volna.... ~ Ahogy tudtam úgy csapkodtam, ő pedig tűrte...nem mozdult el előle, szomorúan mért végig, majd hirtelen a karjaiba zárt. A keze a derekamra vándorolt míg a másik a fejemet simogatja.
- Sajnálom, annyira sajnálom, de nem bírok nélküled élni és az, hogy ennyire máshoz húz a szíved megőrjít. Bárcsak...bárcsak visszapörgethetném az időt...és akkor lehet, hogy most együtt lennénk. Bolond voltam...elvakított a gyűlölet. De...szeretlek, nem tudok nélküled élni, és ha másé leszel akkor inkább meghalok végleg. ~ Nem tudok kiigazodni rajta, egyszer bunkó máskor pedig oly kedves. Összezavarja az érzéseimet, mit kellene tennem? Meneküljek el vele...vagy hagyjam, hogy bebörtönözzék? De én...mást szeretek. Mit kellene tennem?
- Oké...látom nem tudsz döntésre jutni....de én azt akarom, hogy boldog légy...elengedlek. Légy boldog...nekem csak ez számít. Biztos vagyok benne, hogy az a fickó boldoggá tesz. ~ Ellökött magától és a hátsózsebéhez nyúlt és elővett egy fegyvert. Majd felé irányította. - Nem akarlak megölni, de....így lesz a legjobb.
- Tedd le...most már nincs menekvés.
- Nem...nem megyek sittre...örökké menekülni fogok...nélküled. ~ Mellém lépet és taszítani kezdet az ajtó felé, közben végig a fejem mellett tartotta a pisztolyt. Mikor a kijárathoz értünk a kezem a kilincsre vándorolt, nincs önbizalmam...minden miattam történt...én pedig semmit sem tettem érte. Lassan nyitottam ki és hirtelen a fény miatt homályosan láttam. Több rendőr autó világította be az éj sötét bugyrát. A jelzőfények körbe körbe cikáztak...a nagy tömegben őt kerestem és mikor megpillantottam elmosolyogtam magam. Láttam rajta, hogy össze van zavarodva és félt....végre, van egy olyan ember aki engem félt és szeret, hogy tudnám elengedni? Nem törődve semmivel megindultam felé...nem érdekelt a pisztoly ami bármikor elsülhet...csak ki akarom sírni magam Sehun karjai közt. Hallottam Taemin csodálkozó hangját, ő nem az az ember akit szerettem, nincs miért mellette maradnom...most, hogy láttam Sehunt tudtam, hogy ő az akit szeretek. Hirtelen kattant a pisztoly ravasza a hátam mögött, a lábaim megálltak és lassan fordultam vissza felé. A szemei könnyben lábadtak és remegő kézzel tartotta felém a pisztolyt.
- Lőj......lőj le Taemin. Mire vársz?
- Miért...MIÉRT MONDASZ NEKEM ILYET? Szerinted képes vagyok rá? Haa?
- Tudom, hogy nem vagy rá képes...inkább menekülj...lőj....LŐJ LEE. ~ A pisztoly hirtelen dörrent el az éj halk zugában. A szívem hirtelen hevesen kezdet el verni...a szemem csukva tartottam, de a lövés nem nekem lett szánva. Mindenki felkiáltott mikor Taemin a földre zuhant. Futni kezdtem, de egy erős kar visszatartott.
- Nem...neeeeeem... ~ Taemin a földön feküt a vérével áztatva...a tekintette engem nézett, majd egy utolsó mosolyt dobott felém mikor az utolsó csepp élet is elszállt belőle. Sikoltva rogytam le a földre miközben a nevét kiáltottam.

Egy héttel később:
Tétlenül feküdtem az ágyban...minden egyes napsugár átszűrődött az ablakon rá az arcomra. Túl meleg...ahhoz képest, hogy itt van a tél. Ahogy fordultam egyet Sehun gyönyörű két pár íriszével találkozott. A keze az arcomat érintette és finom csókot leheltem rá.
- Jó reggelt szerelmem, mikor ébredtél fel? ~ Közelebb jött hozzám, hogy áttudjon karolni.
- Hmm már olyan tíz perce, de olyan békésen aludtál, hogy nem akartalak felébreszteni. Haa...nem akarok menni nélküled sehová...itt akarok maradni.
- Ez a munkád...mellesleg csak egy hét.
- Nekem az az egy hét is egy évnek fog tűnni. ~ Hirtelen a zaj felé kaptuk a fejünket, mivel is Luhan szaladt be a kezében egy fényképezővel.
- Csíííííz.... ~ Sehun a takarót a fejemre dobta, míg ő puccéren szaladni kezdet Luhan felé.
- Jáááá...megakarsz halni? ~ Hangosan vettem el magam, de már megszoktam minden egyes reggelem így kezdődik. Azt hittem ez a normális életem...azt hittem minden rendben lesz, de tévedtem. Azt hittem múlnak majd az érzéseim Taemin iránt, de nem. Még mindig magamat hibáztatom a halála miatt, hiszen mindent értem tett...miért kellett így vége lennie?
A tizenkettő fiú nagy őrjöngéssel pakolt a mai útra. Sehun-nak fogalma sincs melyik ruháit vigye. Komolyan mondom, hogy rosszabbak mint a lányok. Mikor végre végeztek egy nagy busz gördült be a ház elé. A fiúk elköszöntek tőlem, nem mehetek velük mert félnek az örült rajongók miatt. Sehun nagy ölelésbe vont és hosszas csókot nyomot az ajkaimra. Még utoljára beszívtam a férfias illatát és jól megnéztem magamnak. Már most hiányzik.
- Haa kár, hogy nem jöhetsz velünk, de...ebben az egy hétben ajánlom, hogy ne nézz más pasikra, megértetted?
- Hehe persze, de te se...mert véged. ~ Újra megcsókolt majd a fiúk kiáltása miatt el kellet szakadnunk.
- Ha visszatértek elviszlek egy szép helyree...sziaa.  ~ Mikor elindult a busz a fiúk a hátsó ablakhoz szaladtak és úgy integetek. Szegény Sehunt pedig összenyomták.

A napok teltek, Sehun pedig egyszer sem hívott fel, biztos elfoglalt. Én pedig tele vagyok munkával. Nem egy baleset történt azóta mióta visszaálltam titkos ügynöknek. A múltam fáj, de eltávozott így új lapot kezdek. Most is éppen egy küldetésen vagyok, alig várom, hogy hazaérhessek és egy nagy zuhanyt vegyek.
Nem is kellett sokat várni az elkövetőre, intettem a távolabbi emberemnek, hogy indulhat, majd pisztolyt fogtam és a férfi elé ugrottam.
Ahogy hazaértem ledobtam magamról az elázott ruhákat és a zuhany alá álltam. Mikor végeztem körbenéztem a hűtőbben, de rákellet jönnöm, hogy nem vagyok éhes. Inkább a szobám felé indultam meg és dőltem le az ágyra. De akkor egy hangot hallottam meg lentről. Félve indultam meg az ajtó felé.

A folyosón találtam magamnak egy eszközt ami jól jöhet, miért kellett ott hagynom a pisztolyom? Halkan mentem le a lépcsőn, hogy egy kis hangot sem agyjak ki. Ahogy leértem kéz ragadta meg a derekam.

Próbáltam kiszabadulni, de hiába. A férfi megragadott és kifelé rángatott, akkor valahogy sikerült kiszabadulnom, futni kezdtem, de a férfi utánam eredt. Befordultam egy sikátorban és a felém jött férfi elé kiraktam az esernyőm amiben elesett és a földre dőlt. Nagyot ütöttem az arcára mire elájult, de ahogy visszafordultam egy pisztollyal találtam magam szembe.
- Dobd le...hölgyem. ~ Elém dobtam és vártam arra amire várnom kellet.
- Mit akarnak? Kik maguk?
- Én vagyok az...nem emlékszel? Megölte a barátom és a főnökömet. De engem elfelejtett...sok mindenen kellett végig mennem, de maga miatt mindennek vége lett. Taemin mindent magáért tett, maga csak úgy eldobta az életét, rendes ember volt aki felkarolt engem, nem pénz adott nekem, hanem életet.
- És mit akar tenni? Le akar lőni? ~ A férfi meghúzta a ravaszt válaszul.
- Oké...tegye meg. Én....már úgysem tudok így élni...a bánat engem is felemészt. Olyan mintha miattam halt volna meg. Tegye meg....lőjön le.
- Nem kell mondania...én tudom mit akarok. Szóval csak fogja be. ~ Az idegen felém lépet én pedig hátráltam kiutat keresve. Ahogy újra a sikátor felém értem gyors befordultam és akkor elszólt a pisztoly. De közvetlen a mellettem lévő falba fut lyukat, szaladni kezdtem a rendőrség irányába. Lövéseket hallottam magam mögött, de sikerült kikerülnöm. Majd mikor kiértem az utcára újra lövésre kaptam fel a fejem, de...a levegő kiszorult a mellkasomból és vér íze lepte ez ajkaimat. A térdem összerogyott...a kezem a hasam felé irányítottam amiből ömlött a vér. A testem egyre gyengébb...olyan mintha nem az enyém lenne, fáj...fáj mindenem. A földre dőltem és a kezemmel a telefonomért nyúltam ami tőlem messzebb eset le a földre. Valaki hívott....valaki...keress...

Ellena a földön feküdt tehetetlenül, a vér egyre jobban szivárgott a sebből. Közben remegő kezével telefonjáért nyúlt amin éppen szerelme hívta. Belül kiáltott, hogy utoljára elmondhassa a fiúnak mennyire szereti, és hogy ez a sorsa. Ahogy véres keze a telefonhoz ért...Sehun hangja törte meg a csendet.
- Haa azt hittem nem veszed fel...halló..........Ellena.. ~ A lány könnyek közt mosolyogta el magát...majd egy utolsó sóhaj hagyta el ajakit amin szerelme nevét súgta. A szemei nehezedve csukódtak le...majd keze nagy erővel eset a földre.

16.rész Bezárva.

Ellena Pov:
Elkerekedett szemmel álltam, ledermedve, féltem, hogy ez csak álom, vagy hallucinálás. Lehet, hogy az elmém őt alkotta meg, hogy enyhítse a fájdalmamat? De olyan valós...pontosan itt áll előttem az az ember aki már öt éve halottnak kellene lennie. Ha nem érezném az illatot ami régen oly könnyen fúrta be magát a tudatomba, akkor lehet, hogy nem hinnék a szememnek. De igen, biztos vagyok benne, hogy ez valós és nem álom. Egy emlék mely ma is fáj. Egy szó mit régen itt hagyott. Egy levél melyet nekem írt még a szívem pedig tűzben ég. Minden emlék meg maradt bennem, igaz a szívem legmélyébe űztem...mert féltem, hogy minden eltűnik majd. De az, hogy halottnak hittem a régi szerelmem minden emlékem feltört, kiáltani szeretnék, és sok sok kérdést feltenni, de össze vagyok zavarodva. Miért hazudta azt, hogy halott, miért hagyott magamra...és miért...miért lett belőle egy ismeretlen idegen? Nem bírom abbahagyni a sírást, és minden egyes könnycseppel érzem, hogy soha semmi nem lesz már a régi.
Taemin szótlanul állt és vizsgál, érzem ahogy a szemeit végig pásztázza testemen, de minden egyes mozdulatára beleremegek. Fáj, fáj az igazság, hittem benne, de ő ezt elcseszte. Miért kellene a karjaiba futnom, miért kellene azt mondanom, hogy jól tetted, végre együtt lehetünk...de nem...én nem ilyen vagyok...nem érdekel miért tette...ő többé nem az a Taemin akit eddig ismertem és szerettem...ő halott. Egy mozdulatot tett felém, de én válaszul hátráltam egyet, észre vette mert megállt és szomorún nézet a szemembe, álltam a tekintetét. Nem félek tőle...csak megvetem.
- Miért..........miért félsz tőlem? Miért nem vagy boldog, hogy láthatsz......nem vagyok szellem, élő ember vagyok szerelmem. ~ Újra felém lépett, de akkor magasba emeltem a kezem, valamivel védenem kell magam. Rémülten néztem rá, félek...nem akarok vele egy helyen maradni, ő nem.......ő nem az a férfi akit szerettem. - Haaaa te......te.....félsz tőlem? Miért? Haa? MIÉRT? ~ A kiáltása miatt összegörnyedtem és leguggoltam az oszlop elé, ahol még az előbb meg voltam kötözve. A kezeimet a fejemhez emeltem, mert féltem, hogy megüt........mitől lettem ilyen beszari, hiszen magamat is megtudom védeni, de még is......félek tőle, öt, öt évig halottnak hittük és hirtelen jelent meg előttem, ki ne lenne összezavarodva? Nem néztem rá, de még így halottam ahogy megindul felém, de most bátrabban és nem állt meg míg elém nem ért. Pár másodpercig némán állt előttem.
- Nézz rám.....nézz rám kérlek..........NÉZZ RÁM. ~ Megragadta a kezem és nagy erővel felrántott, mind két kezemet fogta és éreztem ahogy a mellkasom az övet súrolja. A szemem találkozott az ő tekintetével, de a könnyek miatt homályosan láttam. A keze elengedte az egyik karomat és a derekamra csúsztatta, míg a másikkal az arcomat simogatta. Ki akartam szabadulni a szorításából, de nem engedett...minél jobban rángatóztam ő annál jobban szorított. Még jobban megragadta a derekam és magához szorított. A sebem még mindig fáj, de szinte már alig érzem a testem. Már nem volt erőm ellökni a testét, mint egy rongybaba hullottam bele a karjaiba.

Mikor a szemeim tágra nyíltak, egy ismeretlen környezetet mértem fel magam körül. Azt hittem, hogy az egészet álmodtam, de bekel látnom tévedtem. Nagy erőfeszítésbe került mire felültem a fájdalommal küszködve. Ledobtam magamról a takarót és az ajtó felé csoszogtam. Nem sok erő van a testemben, mindenem sajog és fáj a szúrás helye. Az ajtó be volt zárva és hiába dörömböltem, senki sem jött segíteni. Be vagyok zárva egy szobába, mikor magamra néztem akkor jöttem rá, hogy ezek nem az én ruháim, hogyan kerültek ezek rám? Az ablak felé indutam, de az is zárva olt. Szomorúan adtam fel és dőltem le a földre. Nem alkuszom meg többé! Az ember éljen olyan életet, amely méltó önmagához, a vágyaihoz... Eddig mindent csak jobb híján tettem, rossz szájízzel, tengődve. De most belekóstoltam abba a határtalan érzésbe, hogy élek. Érzem, hogy élek. És nem adom fel, így akarok most már élni, mindig. Ha belebukom, szörnyű lesz, de akkor is elmondhatom legalább, hogy megpróbáltam.
Az ajtó hangosan csapódót a falnak. Nem néztem fel ki az, mert az illata mindent elárul számomra. Mikor az ajtó kattant, lépések halmaza kopogása hallatszott a nagy szobába, de én még mindig magam alatt vagyok. Taemin letérdelt elém, és felém nyúlt, de elfordítottam a fejem, nem akarom, hogy hozzám érjen mert már a látványától irtózóm. Hogyan szerethettem egy ilyen embert?
- Oké, látom még mindig mérges vagy...megértem, de kérlek értsd meg a helyzetem. Nézz rám.....kérlek, ne nézz le..........mindent miattad tettem és ezt érdemlem? ~ Mérgesen kaptam felé a fejem és a kezem maguktól lendültek az arca irányában, majd lesújtott.
- Hogy...hogy MERED RÁM FOGNI??........Öt éve meghaltál és a szívemben is, ne hazudj nekem ilyeneket....szánalmas vagy és csak, hogy tud az a Taemin hallt meg akit szerettem, ez a Taemin nem az a férfi akit ismertem, ki vagy te? ~ Láttam, hogy össze van zavarodva, nem tetszett neki a válaszom és ezt nagyon jól a tudomásomra hozta. Mert mérgesen kapott felém, a kezemet erősen rántotta meg és lökött az ágyra. A lábait átrendítette a derekam körül és a fejem két oldalán fogta le a kezem. Próbáltam szabadulni, de hiába.
- Most megmutatom milyen ez a Taemin....tudod te, hogy miken mentem keresztül, hogy ilyen életet élhessek? Régen csúfoltak mert szegény voltam.........mindig azt kérdezgették, hogy te miért álltál le velem....hiszen semmim sem volt, te pedig....túlságosan is szívdöglesztő nő voltál már akkor is, tömegével vonzottad a gazdagabbnál gazdagabb pasikat. Csúfoltak, megvetettek, de te akkor is mellettem maradtál...rengeteget dolgoztam, hogy megvegyem a neked ígért jegygyűrűt, de az esküvőre már nem maradt. Ami kis pénzem volt az pedig kellett az ételre és a lakás bérletére. Hogyan vehettelek volna el? De mivel annyira szerettelek képes voltam rosszat csinálni....csak a pénzért, mindenképp el akartalak venni. De....hirtelen a zsaruk megfújták a lóvémat és egy újabb hadművelet kellett ahhoz, hogy megszabaduljak tőlük, de te......miért jöttél velem? Neked nem kellett volna ott lenned, csak is ezért nem akartam, hogy gyere, de a makacsságos ennél sokkalta erősebb volt. A lövés....direkt neked szántuk, hogy megtudjalak védeni...és eljátszhattam a halálom.
- Te.......mindent jól kiterveltél....le a kalappal....de akkor.....miért...miért vettél el az életemből öt évet? Haa?
- Muszáj volt...féltem, hogy az idő alatt amit nem tudok melletted tölteni elfelejtesz és másba szeretsz.
- Csak is ezért...csak a saját problémáiddal foglalkoztál, arra nem gondoltál, hogy én egy élő ember vagyok, aki abban az öt évben sokra vihette volna? Haaaaa?.......Az az álom...nem álom volt..igazam van.......te.....
- Igen, én tartottalak álomba....minden egyes héten meglátogattalak, hogy altatott adjak be neked. ~ Nem hiszem el, mi lett abból a férfiből akit megismertem és megszerettem? Úgy érzem kezdek megbolondulni....Sehun...Sehun hol vagy??? Megpróbáltam leölni, szinte hiszti rohamot kaptam. Taemin próbált lefogni, de sikerült valahogy kimásznom alóla. Megindultam az ajtó felé és nagy erővel téptem fel és futottam arra emerre a lábam vitt. Hallottam ahogy Taemin kiáltva fut utánam, mikor a lépcsőhöz érhettem volna megragadta a derekam és visszafelé kezdet el ráncigálni.
- ENGEDJ EL.....ERESSZ....SEHUUN...e engedj eel. ~ Hiába minden....innen nincs kiút. Belökött az ajtón és magamra hagyott. Remegve húztam fel a térdeimet....a két könyökömet nekitámasztottam és a hajamba túrtam.

Sehun Pov:
Már vagy két nap...két nap alatt semmi hír róla és nekem lassan mennem kell a turnéra, nem tudom, hogy tudnék így elmenni, amíg nem találjuk meg addig egy tapodtat sem teszek. Már vagy századszorra fordulok meg az ágyban, nem tudok elaludni...annyira félek, hogy baja esik....istenem, de félek. A telefonomért nyúltam és a képernyőt kezdtem el vizsgálni...amin Ellena van. Olyan gyönyörű és csak is az enyém, nem adom oda senkinek sem....ő az én szerelmem. Ha mosolyog én is mosolygok, ha sír én is sírok...ha meghall én is meghallok. Valahogy a képét nézve sikerült elaludnom.

Jellegzetes horkolásra nyitom fel pilláimat és mérgesen fordulok Luhan felé. Megint nem tudok miatta aludni, remek. Újra az oldalamra fordulok és próbálok nem a morgásra koncentrálni, de hiába...nem tudok nem rá figyelni. Mérgesen dobtam le a takarót és indultam meg felé párnával a kezembe. Éppen az arcára nyomtam volna mikor hangos dörrenést hallottam meg lentről. Luhan nyugodtan folytatja horkolását a nagy zaj ellenére is. Megindultam a zaj felé...lassan lépkedtem minden egyes lépcsőfokra, nehogy zajt csapjak. Mikor a konyhához értem egy nő állt nekem háttal és előtte egy férfival aki holtan fekszik a konyha csempéjén. A nő felém fordult és akkor ismertem meg Ellenát. 

Az arca véres volt és a szemei pirosak a sírástól, megindult felém, de akkor összeset és gyors a karjaimba zártam. A keze az arcom felé nyúlt, de hirtelen mozdulttal a földre rogyott és az élettelen testét fogtam a karjaim közt. Hangosan szólítottam, de nem nyitotta ki szemeit....meghalt, a karjaim közt halt meg. Nem...nem....

- NEEEEEEEEEM. ~ Az ágyon ülve találtam magam, és a verejték folyt le a testemen. Álom volt...csak álom...hála istennek. Luhan ült le mellém és nyomot vissza az ágyra.
- Azt a még soha sem hallottalak így kiabálni...a szívem is kiugrott a helyéről. Rosszat álmodtál?
- Igen...azt álmodtam, hogy Ellenát meglőtték és meghalt. Azt hittem beleörülök.
- Nyugi haver...semmi baja nem lesz. Aludj egy kicsit. ~ Ahogy magamra kaptam a takarót Suho szaladt be az ajtón.
- A rendőrség...megtalálták Ellenát. ~ Szélsebességgel ugrottam ki az ágyból és kaptam fel magamra ruhát. Mikor leértem nem mondtak semmit, csak intettek, hogy száljak be a kocsiba. Szöul kerületit gyorsan hagytuk el és értünk ki egy hatalmas kastélyhoz. Azt a nem semmi ház....még a miénknél is nagyobb. Több kocsi parkolt a ház előtt, lehet, hogy épen jókor jöttünk. A kommandósok léptek ki a nagy autókból és vették elő a fegyverüket. Az egyik férfi egy megafont vett a szája elé.
- MINDENKI HAGYJA EL A HÁZAT FELEMELT KÉZZEL, HA BÁRMIVEL PRÓBÁLKOZNAK ARRA HALÁL VÁR. A TÚSZT  BIZTONSÁGBAN ADJÁK ÁT NEKÜNK. ~ Pár percig csend lett, minden egyes rendőr az ajtóra koncentrált, ami idő után kinyílott. Ellena lépet ki rajta egy férfival aki a fejéhez egy pisztolyt nyomott. Futni szerettem volna, de jobban teszem ha nem avatkozok bele. Hirtelen minden egyes rendőrnek tágra nyíltak a szemeik. Vajon mi történt? A férfi Ellena háta mögött intett a szabad kezével a rendőrkapitánynak.
- Régen láttam őrmester...semmit sem öregedett.
-  T Taemin...te... ~ Taemin, de ő....az nem lehet...ő meghalt nem? Ha az a Taemin akivel Ellena járt akkor...nem...az nem...Ellena. Istenem.

15.rész Nem hiszem el, ha nem látom.

Ellena Pov:
Lassan, bicegve, de valahogy hazaértem, Sehun már nem volt itt, de az étel még gőzölt az asztalon. Egy erő tetet mosolyt csaltam az arcomra, nagy huppanás mellett ültem le és álltam neki enni. Meg kell hagyni nagyon ízletesre sikerült, nem hittem, hogy ilyen finomat is tud főzni, hiszen mikor elsőnek főzőt nekem, nem valami jól sikerült. Erre az incidensre gondolva hangosan felkuncogtam. De mikor a kezemre néztem minden mosolyt, jókedv eltűnt az arcomról, talán tényleg jobb lenne eldobnom jó messzire. Nem kellene viselnem, hiszen az emberek azt hiszik el vagyok jegyezve, és mi lesz ha Sehun meglátja? De...annyira jól esik látni a kezemen, már rég betöltöttem a harmincat, a barátaim már rég házaséletet élnek, míg én egy nálam sokkal fiatalabb pasival járok. Vajon az emberek, hogy néznének rám ha megtudnák...és Sehunt kiröhögnék? Áhh nem szabad ezen rágódnom, szeretjük egymást és nem számít más. De ha...azon az estén nem lett volna semmi baj, akkor most már lehet, hogy Taemin-nal és a gyermekemmel ennék egy asztal mellett. Milyen szánalmas vagyok, de be kell látnom ez a sorsom. A gondolkodásomat a telefonom csörrenése szakította félbe. A zsebembe nyúltam és néztem az ismeretlen számot. Mikor elhatároztam magam megnyomtam a felvevő gombot.
- Igen? Ki az?
- Sikerült...a memóriakártya...sikerült feloldanom. ~ Pár percig némán meredtem előre, hogy összetudjam szedni a gondolatomat, majd szélsebességgel ugrottam fel ülőhelyzetemből. Felkaptam a kucsi kulcsát és gyors sebességgel hajtottam ki Szöul nagy városába.
Mikor megérkeztem szaladva szeltem át a nagy lépcsőfokokat. Az ajtó már nyitva volt így csak berontottam, de a látványtól lebénultak az érzékszerveim. A gépek össze voltak törve, a lámpák ki be vibráltak és ahogy közelebb értem megláttam őt...holtan feküdve a saját vérében. A szám elé kaptam a kezem, próbáltam nem felsikítani. A szemem a falra vándorolt és piros festékkel fel volt írva nagy betűkkel, hogy jobban tennéd ha nem kutakodnál nehogy valaki ez miatt elveszítse az életét. De ha jobban megnézem az nem is festék, nem vér. A remegő lábam felmondta a szolgálatot, leguggolva sírtam el magam, most mit tegyek, mit kellene tennem?
A zsebembe nyúltam és Sehun számát kereste, nehezen ment mivel minden egyes mozdulat nehezére esett.
- Szia drágám? Mi a baj?
- Se...Sehun, baj...baj van...
- Mi a baj? Miért vagy ennyire megrémülve...hol vagy? Ha?? ~ Szólni kívántam volna, de akkor egy árnyék jelent meg a hátam mögött és kapta ki a kezemből a telefont. Hallottam ahogy Sehun utoljára a nevemet kiáltja, gyors felugrottam és futni kezdtem, de akkor az ajtóban egy férfi lépet be a kezében fegyverrel. Gyors körbenéztem, majd egy ötlet ugrott be a fejembe. Körözni kezdtem és a férfi is velem egyhuzamosan mozdult, mikor a leszakadt vezetékhez értem megrántottam és a férfi lábába nyomtam, ki felkiáltva zuhant a földre. Felkaptam a pisztolyt és a felém közeledő férfira irányítottam.

A férfi gúnyosan nevetett fel és tette le a kezét. Nem dőlök be az ilyen tükröknek. Még mindig magasan tartom a pisztolyt, de a férfi nem félt sőt még ő kezdet el felém lépni.
- Tedd le drágám...nem, nem ismersz meg? Én vagyok...nézd mér mindig be van dagadva az orrom.
- Áhh...már tudom...szegény szék...ahogy látom új barátokra lelt, de ő sem végezte valami jól.
- Meg kell hagyni nagyon ügyes nő vagy, de nem eléggé ahhoz, hogy kontrolláld az érzéseidet.
- Nem tudom miről beszél, de maga...megölt egy ártatlan embert. Tudja, hogy ez milyen nagy bűn, maga halott ember.
- Ne szórakozz velem, nincs jó kedvem. Ha a memória kártya kell akkor már mindegy...nincs már nálam. De éppen jókor léptünk a dolgok mezejére, hiszen ha elkéstünk volna...lehet, hogy a sitten ülnénk. Tedd le a pisztolyt...
- Maguk nem akarnak megölni, igazam van? Miért...miért nem ölhettek meg? Haa?
- Jáá én szívesen megtenném, de tényleg nem lehet...mert akkor végem...és jobban félek tőle, mint holmi kis rendőr miatt. Nem akarsz találkozni vele? ....Igen ügye? Ha nem is lett volna a válaszod akkor sem érdekelt volna. Hehe.

Sehun Pov:
Hangosan csaptam az asztalra és mérgesen néztem a férfira.
- NEM ÉRT A SZÉP SZÓBÓL ELRABOLTÁK A BARÁTNŐMET!!!
- Sajnálom, de igyekszünk mindent elrendezni, de kell egy kis idő mire megtaláljuk. ~ Mérgesen túrtam bele a hajamba, halottam ahogy Luhanék szaladtak be engem keresve.
Én, Luhan és Baek ültünk le a padra a rendőrség előtt, Tao és Suho elmentek nekünk kávéért. A lábam az idegességtől fel le jár, míg a fejemet lehajtottam és a lábam körül settenkedő hangyákat kezdtem el bámulni. Remélem semmi baja nem eset? Esküszöm ha valami baja eset, ha egy hajszál is meggörbült megölök mindenkit. Többé nem leszek beszari, mindenre képes vagyok Ellenáért. Éreztem ahogy egy két nehezedet a váramra és mikor felnéztem Luhan nyújtott felém egy doboz kávét.
- Szedd össze magad, lehet hogy nem is rabolták el...ki tudja, lehet valami közbe jött.
- Én hallottam Luhan, nem te...hallottam mindent...valaki, valaki bántani akarja, de miért?
- Kitudja...ez olyan rendőrségi ügy...lehet bárki, nem biztos, hogy az ezelőtti banditák voltak azok.
- Ohh...hogy én erre miért nem gondoltam, biztos vagyok benne, hogy ők voltak azok...hiszen, nálunk volt a memóriakártya. ~ Felálltam és elindultam be a rendőrségre, de akkor több férfi lépet ki az ajtón felszerelkezve. Mikor megláttak intettek, hogy mennyek oda.
- Sehun már biztosak vagyunk benne, hogy hol történt az eset, jelentést kaptunk egy halottról. ~ Halott...ügye nem Ellena...nem, nem az nem lehet, biztos vagyok benne, hogy nem ő, ő ennél erősebb. Gyors beszálltam a kocsiba, nem akarták engedni, de egy gyűlölet teli arc megadta a hatását. Mikor odaértünk szaladtam volna, de a rendőrök nem engedték. Mikor senki sem volt bent mindannyian bementünk, mindenhol kerestem, de sehol sem volt...a halott hála nem Ellena volt hanem egy fiú. Sajnálom...de hála nem Ellena az. Minden tiszta vér...a fulladás és a hányinger kerülgetett, de gyorsan kiszaladtam az udvarra. Mély levegőket vettem, hogy nehogy összeesek. Istenem hol vagy? Merre keresselek?

Ellena Pov:
Egy elhagyatott épülethez hoztak, nem tudtam kivenni sokat a helyszínről mivel be volt kötve a szemem.
Egy oszlophoz kötöztek és magamra hagytak, a szememről eltávolították a ruhát, de még így sem láttam sokat. Nem félek hiszen nem ez az első, hogy elraboltak...olyan mintha ez egy megszokás lenne.
Nem tudom mióta vagyok itt, de nem sokáig bírom magam ébren tartani. A szemem akaratom ellenére is becsukódik. Fáradt vagyok és álmos, vajon mennyi lehet az ide és...keresnek egyáltalán? Hagytam had csukódjon be a szemem, de akkor a nagy ajtó nyitódót ki és adott egy kis fényt. Egy garázsban voltam, nem kicsi biztos vagyok benne, hogy valaki gazdag raboltatott el.
- Ébresztő hercegnő. ~ Egy férfi ragadta meg a hajam és nézett bele a szemembe. - Ilyen helyzetben is tudsz aludni, le a kalappal, nem sokszor találkoztam ilyen lánnyal. Hehe.
- Vedd le rólam a mocskos kezed. ~ Láttam, hogy hirtelen ledermed, majd nagyot lök a fejemen amit beverek az oszlopba. a fájdalom miatt egy kis ideig homályosan látok, majd megéreztem egy kést a nyakam körül.
- Jobban tennéd ha nem szórakoznál velem, kibaszottul nem vagyok jó kedvembe.
- Haa...szarok rá te faszfej. ~ A szemei közé köptem,  kezével letörölte és nagyot ütött az arcomra. Intett a fejével a másik férfinak.
- Kösd ki...úgy látszik móresre kell tanítanom.
- De a főnök...azt mondta nem nyúlhatunk hozzá...én...nem tenném.
- KIT ÉRDEKEL...megérdemli. Ha te nem akkor én. ~ A hátam mögé lépet és kikötöztem a kezem, ezt kihasználva futni kezdtem, de akkor megfogta a hajam és húzni kezdte, majd egy szúrást éreztem meg az oldalamba. Felkiáltottam és a földre kerültem...a férfi nagy súlya rám nehezedet...mind két kezemet lefogta a fejem felett. A kése hirtelen felszakította a pólóm és kilátszott a hasam. Éreztem még egy szúrást ami megint ugyan abba a sebbe mart mint az első. A fájdalom miatt újra kiáltani kezdtem, de akkor egy nagy dörrenés szakította felébe. A férfi aki még az előbb rajtam ült halott. A fejébe kapott egy lövést amiből szivárgott a vér. Elsőnek azt hittem, hogy a rendőrség, de rájöttem, hogy tévedtem. A másik férfi meghajolt és kettesben hagyott az idegennel. Nem néztem rá...lassan próbáltam felkelni mert a szúrás helyén még mindig ömlött a vér. Háttal álltam neki...és valami azt súgta ne forduljak meg.
- Mi van...nem mersz felém fordulni? Nem bántalak...annak az idiótának is megparancsoltam, de nem hallgatott rám. Tudod te, hogy mióta várok erre a pillanatra? Végre...végre újra együtt lehetünk. ~ Gyors megfordultam, hogy biztos legyek benne, hogy tényleg ő e az.
A szemei tágra nyíltak az ajkaim a nevét szerették volna súgni, de nem hagyja el hang a torkomat. Nem...ez nem lehet, ő halott....meghalt....igen, nem...ő nem lehet, igazam van?
- Taemin....

14.rész. Rejtett érzelmek és múltba hasító emlékek. +18

Ellena Pov:

Karjai a pólóm alá vándoroltak az érintéstől hirtelen hevült fel a testem. Mindegy egyes nyöszörgése a csókunkba szűrődik, és érzem ahogy a szívem egyre gyorsabban pumpálja a vért. Nem hittem volna, hogy a szívem legalján ilyen érzéseket táplálnak Sehun iránt. De most már minden világos.

Először csak egy apró csókocskát kaptam, ismerkedő, mondhatnám félszeg kis csókot. Aztán mélyet sóhajtott, a két kezébe fogta az arcom, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkamat, hogy azt hittem ott, menten belehalok a gyönyörűségbe. Hosszan csókoltuk egymást, majd egy pillanatnyi szünet után újrakezdtük. Nem tudtam gondolkodni, csak az számított, hogy ajka az enyémen van, az elmém csak ezzel az élménnyel volt tele. Csak az érintése létezett a bőrömön. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak a bőrömön vándorló kezére. És megkérdezte, halk, érzéki, alig hallható hangon: 

 - Most mire gondolsz? ~ Hát mire gondolnék, istenem, mire gondolhatnék, amikor itt vagy, és nem csak itt vagy, de hozzám érsz, érinted vágyakozó bőrömet azzal a finom, édes kezeddel! Arra gondolok, hogy bárcsak soha ne érne véget ez a pillanat; az idő, a kegyetlenül rohanó idő megállna, örökre, és mi örökre itt maradnánk, te örökre a testemet érintenéd, én pedig örökre ezt a gyönyört érezném. Arra gondolok, hogy szeretlek. És a világba akarom ordítani, hogy mindenki hallja, szeretlek. Arra gondolok, hogy olyan ez, mint a tánc, aminek kezdő lépését hetekkel ezelőtt megtettük. Azóta játszunk egymással, táncoljuk a vágy mozdulatait, beszéljük a vágy szavait. Táncolni akarok még, mert a szívem is táncol.
Felém kerekedet és lenyomott a puha kanapéra, keze már a szoknyámmal játszadozott, de a hosszas csókunkat nem szakította félbe. Éreztem mikor az ágyékát hozzám nyomta, hogy már készen áll. Minden egyes porcikám beleremegett az érintésébe, éreztem, hogy igen ő is annyira szeret mint én őt. Fogalmam sincs mikor szerettem belé, de sikerült elfelejtetni velem a halott szerelmemet. A kezem akaratlanul nyúlt a nadrágja felé, a csókunk közben a kigombolásán dolgoztam, hirtelen elmosolyogta magát és elhúzódott, hogy letudja venni magáról az ingét. Kínok között néztem végig mire levetkőzik, mert vártam, hogy végre újra megérintse, érezni akarom. Mikor már csak egy alsónadrág volt rajta újra rám nehezedet és újra csókolni kezdet, közben lehúzta rólam a pólóm és a melltartóm. A kezeibe vette a már vágyakozó mellbimbómat, majd csókokkal lepte el a nyakam és szájába vette őket, mikor szívni kezdte minden porcikám kiáltani kezdet. Nyögdécseltem és élveztem a kényeztetésemet, Sehun lehúzta a szoknyámat és megéreztem a finom, meleg leheletét a belső combomnál.
- Tudod...hogy mennyiszer elképzeltem ezt a helyzetet, de élőben sokkal szebb vagy. ~ Sehun ajkai a nemi szervemre tapadt és csiklómat kezdte el szívogatni. Kínomba a hajába fúrtam, hogy valahogy de érezzem. A nyelve egyre jobban mozgott és szívót mire én hangosan válaszoltam. A kín hirtelen ért el és felkiáltottam a gyönyörtől, Sehun felmászott rám és csókolni kezdet, közben megismertette velem az ízemet. A kezem a mellkasába vájt és éreztem minden egyes mozdulatát. Sehun keze hirtelen nyúlt a férfiassága felé és a nyílásomhoz vezette, tett pár kört körülötte mikor lassan belém hatolt. Mind ketten beleremegtünk a gyönyörűségtől, Sehun lassan kezdet el bennem mozogni, minden egyes lökése egyre gyorsabb és hevesebb lett. A végén egyre jobban mozgott bennem, mire mind ketten hangosan kiáltva élveztünk el a gyönyörűségtől. Sehun meztelen teste rám dőlt és csókokkal lepte el az arcomat. Mind ketten szaporán vettük a levegőn, majd nevetve dőltünk el a kanapén. Sehun felém fordult és csendben vizsgálta az arcomat. A keze az arcom felé nyúlt és eltűrt egy tincset a fülem mögé.
- Hogy....hogy történt ez meg? Nem hittem volna...hogy te is így érzel irántam. ~ Közelebb húzottam és a mellkasába fúrtam a fejem és karrommal átkaroltam az izmos felsőtestét.
- Még én magam sem tudta máig az érzéseimet, túlságosan is a múltamon rágódtam. De most már tudom, nagyon szeretlek Sehun...sajnálom, hogy eddig kellet rám várnod. ~ Sehun válaszul csókot lehelt a homlokomra és szorosabban zárt a karjai közé. Majd elnyomott az álom.

Újra a fehér falak közt ébredtem fel, és újra az idegen ül mellettem, ki lehet ő...és miért van mindig itt velem? Az illata olyan ismerős, ki vagy? Mit akarsz? Bárcsak tudnék valamit mondani, de egy halk sóhaj sem hagyja el az ajkaimat. Éreztem az érintését az arcomon és a finom halk hangját. Nem sokat tudtam kivenni, mert olyan mintha minden egyes érzékszervem le lenne bénulva.  A nyakamnál hirtelen szúrást éreztem meg és a szemeim könnybe lábadtak. 

Hangos kiáltás mellett ültem fel, újra egy rémálom és megint az a furcsa idegen. Lehet...hogy ez nem állom, lehet, hogy múlt, de nem emlékszem ilyenre...a kóma közben pedig lehetetlen. Sehun szaladt be ijedten a szobába.
- Mi a baj? Ha? Hirtelen kiáltást hallottam?
- Semmi...csak rosszat álmodtam, ennyi. Dee...te mit csinálsz? ~ Végig pásztáztam a szememmel és majdnem elröhögtem magam. Egy köntös volta rajta és a két kezében fakanál.
- Őőőő....ebédet. ~ Elnevette magát, majd újra magamra hagyott, és gyors lezuhanyoztam. Egy kis rövidnadrágot kaptam fel ami nem sokat takar és egy kis topot, a hajamat felfogtam. Mikor kiértem a konyhába finom illatok csapták meg az orrom, hmm vajon mit készít? Halkan surrantam mellé és átkaroltam a derekát amitől megijedt.
- Jááá...ne rémisztgess, még a végén elrontom. ~ A fejemet a vállára helyeztem és úgy néztem mit művel. Majd mikor végzet megfordult és jól alaposan végigmért. - Jáá mi van ha valaki jön és meglát így? Olyan minta szexre invitálnád. Vagyél fel valami hosszabbat.
- Miért? Meleg van és itthon vagyok. ~ Sehun megfordított és a szobám felé kezdet el tolni. - Mit csinálsz?
- Mondtam...vegyél fel valamit. ~ Meglökött és rácsapott a fenekemre, elnevettem magam, de akkor az ajtó nyílott. Ledermedve álltam és mértem végig Baek-et. Sehun és én összenéztünk, elfelejtettünk Beak-et.

Mind hárman leültünk a kanapéra ahol még tegnap forró jelenetet rendeztünk, hirtelen éreztem ahogy elvörösödök és ezt észre is veszik. Sehun nagyot lökött rajtam, hogy ideje beszélni és magunkra is hagyott.
- Baek én...
- Tudom....összejöttél Sehun-nal, valahogy gondoltam, hogy ez lesz, hiszen lehet, hogy nem tudtál az érzéseidről, de az arcodról lehetett olvasni. De tudod...nem baj, mert még így is bízok benned, egy nagyon jó barát vagy számomra és nem akarlak ez miatt elveszíteni és...örülök, hogy sikerült tovább lépned.
- Köszönöm Beak, köszönöm, hogy ez miatt nem gyűlölsz.
- Miért is kellene? Hiszen még csak meg sem tudtalak csókolni, de hála neked végre kinyitottam valaki felé a szívem. Köszönöm és remélem boldogok lesztek, Sehun...nagyon sokat változott, hála neked. ~ Mikor elbúcsúzott kaptam egy üzenetet a telefonomra.
Unni...hallottam, hogy felébredtél és még csak fel sem hívtál...talán elfelejtettél? Unni találkozhatnánk? Lenne valami amit oda szeretnék adni. 
Gyors visszaírtam és megbeszéltük, hol legyen a találkozó. Elköszöntem Sehun-tól aki bevágta a hp, hiszen nem tudtam megkóstolni az ételét, de megígértem, hogy ha hazajövök megkóstolom. Mikor megérkeztem a kis kávézóba ő már várt rám. Mikor meglátott az ölembe ugrott én pedig viszonyoztam a gesztust. 
- Unni...miért nem hívtál fel?
- Bocsáss meg, de...mikor felébredtem...nem emlékeztem oppára. Így rád sem, sajnálom, hogy ezek után nem kerestelek fel, de...elakarom felejteni a múltam.
- Vagy csak leplezni akartad, hogy emlékszel...igazam van? 
- Haha nagyon jól kiismerő vagy, igen...bosszút akarok állni oppa gyilkosán. 
- Oppa...nagyon szeretett téged...mikor azon a napon hazajött mérges volt, mert nagyon féltett és felhozta a makacsságodat, azt mondta biztos vagyok benne, hogy eljön este. Majd a kezembe nyomott egy kis dobozt, azt mondta, hogy ha történne vele valami akkor adjam át én neked. Már vagy öt évig tartogattam, itt az ideje, hogy a gazdájának odaadjam. ~ A zsebébe nyúlt és kivett egy kisebb tojás alakú dobozt és elém tolta azt. Lassan nyúltam felé és emeltem fel a fedelét, de ami benne volt sírásra késztetett.

- A bátyám sokat dolgozott azért, hogy megtudja venni az eljegyzési gyűrűdet. Csak is erre gyűjtött, azt mondta, hogy volt mersze megkérni a kezed gyűrű nélkül, oda akarta adni, de már túl késő volt. Így rám bízta, adott egy levelet is, azt mondta akkor adjam oda, ha véletlen nem ő tudja neked átadni. ~ A levelet a kezembe fogtam és mikor magamra hagyott kinyitottam. 

Ha ezt a levelet olvasod akkor én már biztos vagyok benne, hogy halott vagyok. Szerelmem én egyetlen egy szerelemem, soha se felejtsd el a velem eltöltött időszakot. Nekem ez a pár év sokat jelentett, mindent együtt csináltunk, lehetett az fájdalom, sírás, nevetés. Ha rosszat tettem te elnézted azt nekem, ha kiabáltam ugyan úgy higgadt maradtál velem szembe, ha sírtam te voltál az aki erősé tett, ha nevettem az csak is miattad volt. Bár nem volt semmim te így is elfogadtál...még egy gyűrűt sem tudtam adni neked, de most most igen...remélem tetszik...sokat dolgoztam érte, de nem akarom, hogy ez a súly téged nyomjon, ha kell dobd el, de kérlek...ne felejts el. Szerettelek úgy mint még soha senki mást, az éltünk ugyan olyan keserves volt...semelyiküket sem volt családja...te árva voltál míg én tíz évesen elvesztettem a család...igaz nekem van egy húgom, de még nála is jobban szeretlek. Ha már nem vagyok melletted már pedig ha ezt a levelet olvasod akkor mád messze járok, de kérlek...ne sírj...lépj túl, keress valakit akit szerethetsz és leélheted az életed. Én akartam lenni az a férfi aki melletted marad, de nem lehet...nem voltam elég erős, remélem találsz olyat aki elég erős, hogy megvédjen kedvesem. Most elbúcsúzom, de kérlek ne felejts el...had maradjak meg a szívedben, még ha egy kicsi darab emlék is, én már attól boldog vagyok. Szeretlek én egyetlen egy szerelmem. 

Szívem tört össze, remegve nézek a múltba, a sírást nem tudom abbahagyni. A kezem remeg a szívem összetört, fáj, fáj búcsúzni, de meg kell tenni mert akkor soha sem térhet nyugovóra a lelke. Szerettem és szeretni is fogom, igaz más férfié már a szívem, de túl kell lépnem, hogy élni tudjak. A múlt...az múlt marad, de az emlékei bennem marad, szerettem és szeretni is fogom. Taemin a régi képek még ugyan úgy bennem égnek. Ég veled kedvesem!!

13.rész Csók.

Ellena Pov:
- De hát ebben nincs semmi. ~ Sehun közelebb hajol ahogy én is, ezt nem hiszem el, ez a doboz üres, de az nem lehet, akkor miért dugta el nálam Taemin? Valami itt nem stimmel, kell itt lennie valaminek. - Hmm ez egy nagy átverés, nincs benne semmit, mi meg itt nagyban vártuk a doboz tartalmát. ~ Megráztam a fejem, hogy ez lehetetlen, hiszen mikor idehozta olyan furcsán viselkedett, azt mondta, hogy jól dugjam el és ne adjam oda senkinek.
- Nem, kell itt lennie valaminek, valami kis titkos rekesznek. Taemin nem potyára adta nekem, valamit ezzel el akart rejteni.
- Lehet, hogy ő se tudta, hogy üres, valljuk be, hogy át lettünk verve. ~ Felvettem a dobozt és minden egyes kis részt átvizsgáltam, valahol kell lennie egy kis rekesznek. Mérgemben csaptam le az asztalra és egy kis részen felpattant az alja. Bingó. Gyors megfordítódtam és megpróbáltam óvatosan leszedni az alját. Mikor sikerült egy csomag eset ki belőle.
- WOW, ez nem semmi, jól el lett rejtve. De mi van benne? ~ Megfogtam a csomagot és lassan kibontottam, de nem számítottam egy telefonra. - Haa egy telefon? Hiszen ez ősrégi.
- Nem, ez csak őt évvel ezelőtti divat. Ez a telefon öt éves, de vajon miért dugták el, lehet, hogy valami fontos dolog van benne?
- Kitudja, lehetnek benne adatók, lehet azért dugták el, hogy ne jöjjenek rá a rendőrök kik voltak azok az emberek akik részt vettek benne.
- Ez ez, lehet, hogy üzenetek százai vannak benne, lehet...lehet hogy megtudjuk ki az áruló a rendőrségről, de Taemin miért nálam rejtette el?
- Lehet a biztonság miatt, félt, hogy megtalálják és gondolhatták, hogy nálad nem keresik.
- Így van. ~ Mind ketten egymásra néztünk, majd a hang felé kaptuk a fejünket. Két férfi állt velünk szembe és fegyvert tartottak felénk. Az arcukat nem láttuk mert maszk volt rajtuk. Intett az egyik, hogy adjam át neki a telefont, valamit ki kell találnom, nem adhatom oda nekik a bizonyítékot. Sehun hirtelen elém lépet, hogy takarjon, kedves tőle, de most nincs itt az ideje ennek. Hirtelen meglöktem és a falnak eset, a két férfi így nem tudták kire célozzanak. Megfogtam egy széket és nagy lendülettel a férfinak csaptam aki majd a földre eset és gyors felkaptam a pisztolyt. A másik felé fordultam és a lábába lőttem. Mind ketten mérgesen meredtek rám.
- Tegye le a pisztolyt ha nem akar bajt.
- Ha nem akarod, hogy a barátod fejébe lukat fúrjak akkor te teszed le szívi. ~ Gyors felmértem a helyszínt, hogy valamit kitudjak találni. A fickó akit megütöttem még mindig  a földön térdel és küszködik a véres órával, mag a másik Sehun-ra tartja a pisztolyt. Én pedig rá. - Add át a telefont...nincs valami jó kedvem drágám, ADD ÁT.
- Miért nem veszi el, csak mi ketten. Maga leteszi a pisztolyt és elengedi a barátom, és én is elengedem a maga barátját.
- Nem szeretek alkudozni...és nincs kedvem játszadozni, főleg nem veled. Hármat számolok, vagy ideadód...vagy a barátod meghall.
- Akkor a magáé is.
- Nem érdekel....nekem csak a telefon kell. Egy....kettő...h... ~Nem hagytam, hogy kimondja mert egy lövést adtam le a kezére. Így kieset a kezéből a pisztoly, gyors felkaptam és Sehun felé dobtam. Mind kettő férfi tehetetlenül mérnek végig. - Hehe...megmondták, hogy veled nem érdemes kikezdeni, igazuk volt, túl jó vagy. De számítottunk rá. ~ Mikor kimondta még négy férfi szaladt le a pincébe. Intettem Sehun-nak, hogy dobja le a fegyvert, mikor így tett én is ledobtam. A lábon lőtt férfit felsegítették míg a másik felém lépett.
- Baszki...erősen ütsz, fájt te kurva. Most megölnélek, de nem engedik, de eljön az én időm és akkor véged van. Várj rám...mert bárhol megjelenek és a nyomodban leszek te ribanc. ~ A kezem után nyúlt és kivette a kezemből a telefont, majd hirtelen fájdalmat éreztem meg a koponyámon és sötétség borult az elmémre.

A kezemen forró csókot éreztem meg, olyan lágy és kellemes. Lassan nyitottam ki a szemem, túl fáradt vagyok. Nem érzem jól magam és fáj mindenem, lüktet a fejem. Az ajkaimon lélegeztető pihen és egy hatalmas fehér szobában fekszek. Hallom a gépek sípolását. Lassan nyitom ki a szemem fájdalommal vegyítve. Egy homályos alak jelent meg előttem, bárcsak láthatnám...minden olyan homályos. Érzem ahogy a keze az arcomhoz nyúl és lágyan végigsimítja. Majd egy ismerős hang csapja meg a fülem.
- Kedvesem...te most mély álomba merülsz...de ha felébreszt vissza szerezlek. Senkinek sem adlak oda, örökké az enyém maradsz. ~ Többé nem jött hang, újra sötét lett minden, de utoljára éreztem ahogy egy könnycsepp folyt végig az arcomon. 

Hirtelen, riadva ültem fel az ágyon, de a fájdalom miatt vissza is dőltem. Mi történt...ohh...hiszen minket megtámadtak, de kik voltak és mi lehet abban a telefonban?
Várjunk csak...ez az állom, olyan valós volt, de nem lehet az. Hallottam ahogy két ember szaladt be a szobámba. Mikor feléjük pillantottam Baek és Sehun zavarodott arcát mértem felfedezni. Baek ült le mellém és a megfogta a kezem, míg Sehun a távolban figyelt.
- Jól vagy, nem fáj semmi? Ügye?
- A fejjem egy kicsit sajog, de jól vagyok. Te Sehun, hogy vagy?
- Remekül, de lesz egy kis púp a fejemen. ~ Valahogy sikerült felülnöm. - Kik voltak? És miért kell nekik a telefon?
- Vajon? Van benne valami, és biztos vagyok benne, hogy ők is részt vettek azon az estén. Szóval...egész végig figyeltek engem.
- Azt a kurva...akkor te veszélyben vagy.
- Nem, már megszerezték amit kerestek, nem én kellettem nekik. Te is láttad nem?
- De...oda lett a telefon.
- Ez nem igaz.... ~ Kérdően néztek rám és kihalásztam a zsebemből a memóriakártyát. Mind ketten hitetlenkedve néztek rám és pedig elnevettem magam az arcukat láttán.
- Ezt...ezt hogy csináltad? ~ Sehun lépet felém és vette ki a kezemből.
- Nem mondták...én vagyok a legjobb. Egy kis elterelés és észre se vesznek semmit. Ezt így kell csinálni.

Másnap reggel egymagam indultam meg egy régi ismerősömhöz. Most minden kiderül a múltamról. Hangosan vertem az ajtót mire kinyitotta, mikor meglátott nagyra nyíltak a szemei.
- Te...te mi keresel itt?
- Én is örülök, hogy látlak. ~ Egy magam léptem be az ajtón, nem vártam meg míg beinvitál. Körbenéztem, de semmi sem változott azóta, hogy itt jártam.
- Már vagy öt éve nem láttalak, akkor most miért jöttél?
- Ha tudnád vagy öt évig kómában voltam. Szóval ennyire tartasz barátodnak, hogy ezt sem tudtad?
- Khm...bocsi, de nem igazán mozdulok ki.
- Persze, persze hiszen minden nap csak játszol a gépeden. ~ Mutatta, hogy foglaljak helyett és elment hozni nekem valamit, igaz csak egy pohár vizet kaptam, de ez is meglepett, hogy van nála víz.
- Miért jöttél?
- A segítséged kell...van nálam egy öt éves memóriakártya...megtudod nézni az adatókat?
- Hmm....egy öt éves? Mutasd. ~ Kihalásztam a táskámból és átnyújtottam, ő pedig felpattant és már vizsgálta is a gépen. - Hmm időbe telik, de nincs annyira megsérülve. Majd hívlak, csak add meg a számod.

Mikor végeztem hazának vettem az utam, de mikor hazaértem az ajtó nyitva volt. Elővettem a fegyverem és óvatosan közelítettem meg a házat. Lassan mentem be a házba jól alaposan körbe nézve. Majd mikor megláttam a betolakodót hangosan rákiáltottam.
- FEL A KEZEKKEL ÉS LÉPJ HÁTRA!!! ~ Az idegen elkiáltotta magát és mikor megfordult akkor ismertem fel Sehuht.
- Jáá tedd le...én vagyok az. ~ Eltettem a pisztoly és ledőltem a kanapéra.
- Nem kellene így belopakodnod csak úgy egy másik házába. Le is lőhettelek volna.
- De nem tetted. ~Hirtelen lehuppant mellém és felém nyújtotta a kezét.

Egy nyaklánc volt benne amitől meglepődtem.
- Nekem? Miért?
- Vajon...csak a hasamra ütöttem és megvettem. Nah kell vagy nem? ~ Kérően néztem rá, és fogta magát és a zsebébe akarta rakni, de akkor megállítottam.
- Kell, ha már költöttél rám. ~ Sehun felém kapott és magához húzott, hogy a nyakamba tudja akasztani, engedtem neki mert különlegesen de jól eset a közelsége. Mikor felrakta elkezdet csikizni, nevetve dőltem hátra ő pedig rám, majd hirtelen mind ketten csendben lettünk és egymás íriszeibe bámultunk. A szemei az ajkaimra vándorolt és az enyém az ő ajkaira. Megakarom csókolni, nem tudom mi ütött belém, de megakarom kóstolni. Mintha tudná mire gondoltam volna mert az ajkai az enyémre vándoroltak.

12.rész A kulcs rejtélye.

Ellena Pov:
Mikor kinyitottam a szemem ismeretlen helyen ébredtem. Fogalmam sincs hogyan kerültem ide. Éreztem ahogy a karom minden egyes mozgásra megfájdul, mikor lenéztem rá láttam, hogy infúzió van bekötve. Gyors körbenéztem és felfedeztem, hogy egy kórházi szobában fekszem. Próbáltam visszaemlékezni, de nem igazán ment, majd kihúztam a kezemből az infúziót és lassan valahogy sikerült felkelnem, de ahogy léptem volna a lábam felmondta a szolgálatot és a földre zuhantam. Hallottam ahogy az ajtó húzódik el és csapódik be, egy kéz ragadott meg és segített fel. Mikor felnéztem az illetőre képek rohamoztak meg a tegnapi incidensről. Mérgesen rántottam ki a kezem az övéből és távolabb löktem, én pedig újra a földre ültem. Újra felém akart lépni, de nem engedtem.
- NE GYERE KÖZELEBB, csak menj ki....MENJ KII. ~ Sehun lehajtotta a fejét, de nem mozdult egy tapodtat sem. Próbáltam összeszedni magam, de ha ő is itt van nem igazán megy. - VALAKI...VAN OTT KINT? ~ Sehun lépet elém és újra megfogta a kezem, de nem hagytam, de most sokkalta erősebben fogott. - Engedj el....engedj...
- FOGD MÁR BE....csak pár percere míg segítek. Nem akarlak megölni az ISTENÉRT. Mi vagyon én neked, talán valami ördög, vagy valami lepra? Oké bevallom tévedtem...hülyeségeket vágtam hozzád, de....te hozod ki belőlem, melletted...állat leszek. Értsd meg...azokat a szavakat mikor elmentél teljes szívemből mondtam. ~ Lassan lenyugodtam a szavaira és talán azért kezdtem el neki hinni, mert végre látok valamit azokban a gyönyörű két szempárban. Engedtem had segítsen fel az ágyra, betakarta a lábam és a kezembe nyomott egy poharat és öntött bele meleg teát. Nem hittem volna, hogy ilyen kedves is tud lenni. Megköszöntem majd kortyolgatni kezdtem. A perceg csendben teltek el...egy kicsit kínosan érzem magam mellette...nem tudok mint mondani.
- Sajnálom Ellena... ~ Hang irányába kaptam fel a fejem. -...sajnálom a tegnapit. Most már látom, hogy mennyire szeretted azt a fickót. Ígérem többé nem hozom fel...sőt, többé nem kell látnod sem. Nehezemre megy majd elfelejteni, de így lesz a legjobb. Te Baekhyun-nal jársz, és igen...ő való neked, kedves, együtt érző és...megtud védeni ha baj van, nem fut el úgy mint én. Talán...jobb lett volna  ha mi ketten nem találkoztunk volna.
- Miért mondasz ilyeneket hirtelen? Tudod...most azt sem tudom, hogy hol jár az eszem, de te...boldoggá tettél azokkal a hülye beszólásaiddal. Én jól éreztem magam veled, még ha nem is mutattam ki. Lehet veszekedtünk, de ez nálunk már megszokott volt. És...fogalmam sincs, hogyan jöttem össze Baekhyun-nal, de...talán mellette tényleg jobb lesz az életem mint melletted. Sajnálom Sehun, de...maradjunk barátok akik szidják egymást minden kis baj miatt. Azt akarom, hogy te legyél az én legjobb barátom. ~ Sehun némán meredt rám, pár másodpercig szomorúan nézett majd elmosolyogta magát.
- Oké, legyünk barátok, ohh és ha megsiratod Baekhyunt neked véged. ~ Egyszerre nevettünk fel, annyira örülök, hogy látom mosolyogni...talán így lesz a legjobb.

Mikor hazaértem csodálkozva néztem végig a lépcsőn a ház előtt. Egy nagy csokor rózsa volt nekitámasztva az ajtónak és mellette egy kisebb dobozz amit egy levél volt. Vajon kitől kaptam, lehet, hogy Baekhyun-tól. Gyors felkaptam és körbenéztem, de senki ismerőst sem látni. Letettem az asztalra és elmentem keresni egy vázát a csokornak, majd kibontottam a levelet. De csak egy hosszabb egy mondat volt ráírva.
Bárhová is utazunk, bármilyen messze is menekülünk, a múltunk elől nem szökhetünk meg. 

Ez meg mit jelent? Vajon ki írhatta? A szemem a dobozra vándorolt és lassan nyitottam le a fedelét. Egy nyaklánc volt benne egy hozzá illő fülbevalóval. Biztos vagyok benne, hogy nem valami olcsó bizsu, de akkor ki küldhette? A levél alapján lehet, hogy tényleg Baek? Csak ő utalhat a múltra és van annyi pénze, hogy egy ilyen drága ékszert vegyen. Más nem jut eszembe, még Sehun, de ő miért tenné, nem nézem ki belőle. 

A gondolkodásom egy kopogás szakította félbe. Mikor kinyitottam Sehun viharzott be a házba. 

- Jáá mondtam, hogy bejöhetsz? 

- Hmm nem valami tágas, meg nem kell az engedélyed. Barátok vagyunk nem? ~ Éppen szólni szerettem volna, de már dőlt is le a kanapéra és nagy nyújtózkodás közben hangosan ásított. - Akkor lustálkodjunk. Holnap sok lesz a dolgom.

- Hallottam, koncert...érdekes mindenki otthon pihen akkor te miért itt? Nem te vagy a barátom.

- Omo, a barátod vagyok....nyugii nem nyúlok hozzád, csak akkor mikor Baekhyun már nem lesz többé a képben, addig nem.

- Nah ne nevetes, mellesleg sok dolgom van. Kikel takarítanom a pincét, ha itt akarsz lenni akkor segítened kell, el kellene egy erős férfi. 

- Fáradt vagyok, szunyókálok és majd utána segítek.
- Ohh milyen igaz, hiszen te nem vagy férfi. ~ A szemei tágra nyíltak és már ugrott is fel elvenni tőlem a seprűt.

- Oké hol kezdjem? ~ Mind ketten lementünk a pincébe ami már nagyon rossz állapotban van, egyedül lehet, hogy le se mertem volna jönni. Felkapcsoltuk a villany és ahogy léptünk egyet Sehun beleszaladt egy nagy pókhálóba. Hirtelen felkiáltott és futni kezdet közben magát tisztogatta. 

- Áhh áhh pók....póók...szedd lee...szedd lee... ~ Egy botot fogtam meg ami a kezem ügyében találtam és fejbe vágtam. Durcásan nézett rám és ott fogta a fejét ahol az előbb megütöttem.

- Komolyan nálad még egy öt éves is bátrabb, mit fosol egy póktól, harap...vagy esetleg mérges csápjaival kiszívja a véred? ~ A kezemet mozgatni kezdtem mint a pókok lába és felé közelítettem. 

- Nem vicces, nem szeretem őket...miért talán neked nincs ilyen fóbiád? Nem hiszem el, hogy nem félsz semmitől.

- Nem mondtam azt...csak nem tudok róla. Nah de kezdjünk neki. ~ Neki álltam porolni, közben Sehun lepakolta a szekrényekről és a régi kacatok átvizsgáltam. Egy dobozz akadt meg a kezembe.

- Ohh de hiszen ezt még Taemin adta nekem, hogy rejtsem el, el is felejtettem. ~ Sehun lépet mellém és ő is vizsgálni kezdte. 

- Jó régi lehet, de vajon kinyílik?  ~ Sehun megpróbálta kinyitni, de nem ment, hiába próbáltuk sehogy sem sikerült. - Vigyük el egy szakértőnek, sokan foglalkoznak ilyennel. Bólintottam és már is a kocsiban ültünk. Egy kisebb üzlet előtt álltunk meg, ahogy beléptünk rengeteg kisebb, nagyobb dobozok fogadtak. A tulajdonos köszöntött minket, 

- Jó napot, hoztunk egy dobozt, nem tudjuk kinyitni, de esetleg megtudja mondani, hogy milyen régi lehet? ~ Az idősebb férfi felvette a szemüvegjét és vizsgálni kezdte.

- Ohh igen, különleges darab, olyan ötven éves lehet, de ha akarja utána nézek. ~ Bólintottam és böngészni is kezdte valamit a gépjén. - Ohh igen jól gondoltam, ebből a ládikából összesen három darab van a földön, az egyik Amerikában a másik pedig Japánban van egy múzeumban és a harmadiknak nem tudják a helyét. Hol találták?

- Ohh csak éppen takarítottam és rátaláltam. Esetleg azt megtudja mondani, hogy hogyan nyílik? 

- Ahogy minden doboznak ennek is van kulcsa. Persze különleges, hiszen abból is csak három van, de azok nincsenek meg, ha jól tudom.

- Értem, akkor hogyan nyissuk ki? 

- Én a helyükben így hagynám, kitudja mi van benne, lehet valami törékeny és ha olyannal avatkoznak bele akkor lehet, hogy tönkre megy ami benne van. 

- Igaza van, köszönöm, de...megtud hajtjuk, hogy hogyan néz ki a kulcs? ~ A férfi bólintott és felém fordította a laptopot és akkor ismertem fel a kulcsot.   

- De hiszen...nekem van ilyen kulcsom. Sehun...menjünk...köszönöm uram. ~ Gyors hazának vezetünk és beszaladtam megkeresni a kulcsot. Mikor megtaláltam intettem Sehun-nak, hogy hozza ide. Letette elém a dobozt én pedig beledugtam a kulcsit és a zár kattant. Sehun és én egymásra néztünk. Majd lassan emeltem fel a tetejét.