Két nap, már két napja nem lépet ki a szobájából, már nagyon aggódok. Szinte alig eszik, fel sem kell és bent gubbaszt a szobájába. Próbáltam kicsalogatni, de mind hiába. Mintha falnak beszélnék. Még az egy hét sem telt le, és még tart a játékunk, de ez sem érdekli. A csókunk után hirtelen rohant fel és hangos csörömpöléséket hallottunk a szobájából. Azt hittem ez mind miattam volt, de most már tudom mi az oka.
- Kapitány úr, mi járatban erre felé? Kérem üljön le. ~ Mind ketten leültünk és pát percig némán ültünk egymás előtt.
- Hallottam, hogy Ellena nem mozdul ki, igazam van? ~ Bólintottam, majd hangos sóhajtás hagyta el a férfi ajkait. - Voltak fájdalmai, elájulás, rosszullét?
- Igen voltak, egyszer elájult és a fejét mondogatta, hogy fáj. Miért, mi a baj?
- Csak neked mondom el, nem akarom, hogy bárki megtudja...Ellena öt évig komában volt.
- Mii? Öt évig...aludt? Miért, mi történt? Balesete volt, hogyan?
- Jáá ne ilyen sok kérdést egyszerre, mindennek eljön az ideje. Ellena...titkos ügynök volt, és öt évvel ezelőtt egy éppen lezajló küldetésen vett részt.
- Igen, és? Tovább, mondja már...nem bírom kivárni.
- Ketten vettek részt, nem csak Ellena volt ott, hanem a társa is, úgy hívták Taemin. Rendes fickó volt, kedves, bájos. Véletlen lebuktak, nem tudjuk, hogy hogyan, de Taemin meghalt míg Ellenát fejbe vágták.
- Istenem, nem hittem volna, hogy ilyen élete volt, hiszen olyan vidám lány.
- Azok a töredékek tűntek el ami azon az estén történ. És egyben mindent elfelejtett társáról.
- Szóval...csak azokat felejtette el....de miért pont azt az estét?
- Az orvos szerint...mert nagy fájdalmat élt állt, és így próbál elmenekülni a fájdalmai elől.
- Szóval...valaki fontosat vesztett el, akkor gondolom Taemin az. Biztos vagyok, hogy közzel állt a társához.
- Az biztos, hiszen együtt voltak. ~ Pár percig némán ültem egy helyben. De akkor az a fickó és Ellena szerették egymást, akkor érthető, hogy miért akar elmenekülni. Istenem ilyen fájdalmat átélni egy törékeny lánynak.
- Szóval...szerették egymást, akkor mindent megmagyaráz. Ez...olyan frusztráló. De...hogyan történt?
- Valaki bemártotta őket...méghozzá a rendőrségről. Így ketten maradtak azon az éjszakán, Ellena adott le jelentést, de nem kaptuk meg, olyan mintha valaki kitervelte volna az egészet.
- Szóval...a rendőrségen volt egy olyan személy aki azokkal a fickókkal volt?
- Igen....de fogalmam sincs, hogy miért tette. De...a golyó, nem Taeminra célzott, hanem Ellenára. De az a fickó annyira szerette a lányt, hogy képes volt elé állni. ~ Hogyan, hogyan lesz képes ezt túlélni, ha minden emléke visszajön? Mit fog tenni? - Tudod, éppen az esküvő előtt volt pát nappal.
- Jegyben jártak? Ők? ~ Bólintott, majd gyorsan elköszönt. - Nézz el neki mindent, ha fájdalmai vannak tégy úgy mintha egy rendes dolog lenne, maguktól kell visszajönnie az emlékeinek.
- Értettem...számíthat rám.
- Ohh és még valami, jobban tennétek, ha nem mozdulnátok ki az engedélyem nélkül. Kitudja, hogy mikor jelen meg.
- Értettem. ~ Mikor végleg egyedül maradtam a konyhába indultam meg. Öntöttem egy kis meleg teát majd megindultam Ellena szobája felé. Az ajtó előtt pár percig némán álltam, majd hangosan bekopogtam. De nem kaptam választ. Letettem az ajtó elé, majd hátat fordítottam és éppen megindultam amikor az ajtó kattan a hátam mögött. Gyors megfordultam és Ellena állt előttem. Elmosolyogtam magam és elé álltam.
- Sajnálom, hogy gondot okoztam, de nem éreztem magam valami jól.
- Most már jobban vagy, kell valami?
- Nem, de a többiek hol vannak? ~ Gyors körbenézett, majd vissza rám.
- Ők elmentek próbára, én pedig ha jól tudom nem léphetek ki a te engedélyed nélkül sehová.
- Jaa persze, jó kifogás, mond azt, hogy aggódtál.
- Én aztán nem.
Ellena Pov:
Minden olyan fura, a gondolataimat nem szettem még össze rendesen, de valami nem hagy nyugodni.
Azon az estén Taemin-nal mentem oda és rajtunk kívül volt még ott valaki, de már nem emlékszem melyik rendőr helyettes jött velünk. Pedig nála van a megfejtő kulcs, hiszen neki adtam le a jelentést. Ha őt megtalálom akkor megtudhatom, hogy pontosan mi történhetett. Meg kell tudnom, hogy mi történt azon az estén. Nem kellet volna meghalnia, nem úgy kellet történnie a dolgoknak. Valaki....valaki elárult minket, de vajon ki volt az? Mindent elfogok követni, hogy megtaláljam a tettest, és akkor...saját kezemmel fogom megölni. Nem érdekel semmi, csak az, hogy az a bizonyos személy a másvilágra kerüljön.
Elvesztem az emlékekben. Még ha úgy is kell töltenem a napjaimat, mintha nem vágyakoznék utána, attól még hű maradhatok hozzá és a közös emlékeinkhez. Nem szabad azon tépelődni, hogy mi nem történhetett meg közöttünk, inkább arra kell emlékezni, ami már megtörtént. Taemin emlékét soha sem fogom kitörölni, hiszen a szívem...öt év alatt semmit sem változott. Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném... És elmondanám neki azt, hogy... Mit is?... Amit nem lehet elmondani. Fejemet a térdeimre fektettem, közben minden egyes könnycseppet éreztem ahogy felfedi az arcom minden egyes szegletét. Többé már nincs itt, többé nem lehet mellettem, én pedig csak úgy elfelejtettem. Szánalmas vagyok, öt éve történt, de én semmiről sem tudtam.
-Ellena, kedvesem!! ~ Nagy nyújtózkodás mellett fordultam meg szerelmem felé. Mikor megláttam a mosolyát csak egy dologra gondoltam, hogy ennél szebb ébresztés nem kívánhatok magamnak. A keze a kezemért nyúlt és finom csókot lehelt rá. Közelebb húzottam és a fejemet a mellkasába fúrtam. Olyan meleg, olyan erős és csak az enyém. Egy csókot nyomot a fejemre, majd ránéztem és hosszas reggeli csókot nyomot ajkaimra. Ennél szebb reggelem nem is lehetne, itt fekszik mellettem az az ember akivel leszeretném élni az egész életemet.
Taemin...annyira hiányzol. A sok régi emlék felemészt, csak az ő arcát látom, csak az ő érintését érzem. Annyira hiányzik, bárcsak, bárcsak ne keltem volna fel, bárcsak én is meghalhattam volna.
- Ellena, nem tudom mi a baj, de nekem nyugodtan elmondhatod. Hoztam egy kis meleg teát, idd meg. ~ Hallottam ahogy lerakja az ajtóm elé a tárcát. Úgy kell tennem mintha nem emlékeznék semmire, így lenne a legjobb. Mert ezt magamnak kell megoldani, senkinek sem mondhatom el, hiszen kitudja ki az áruló. Magamnak kell bosszút állnom. Lassan felkeltem az ágyról majd megindultam az ajtó felé. Nagy kattanás mellett nyitottam ki, akkor Sehun fordult vissza. Egész idő alatt ő tartotta bennem a lelkesedést, lehet, hogy szidjuk egymást, de belül sajnáljuk a másikat, nem tud rólam semmit, még is mellettem volt. Még ha csak az ajtó másik felén is beszélt hozzám.
- Jobban vagy? Ez remek, már aggódtam.
- Tényleg? Miattam?
- Mi? Dehogy, azt hittem soha sem hagyhatom el házat, tudod én minden másnap elmegyek a night club-ba. Most már nagyon kivagyok éhezve, ma mindenképp felkel szednem valakit.
- Omo, azt hittem, hogy egy kicsivel jobb ember vagy, de tévedtem. Mellesleg...nem mehetsz sehová. ~ Megindultam le a konyhába, Sehun meg a nyomomban volt.
- Miért? Miért ne mehetnék el? Nem vagy az anyám. ~ Hirtelen rendültem meg és majdnem elcsattant egy újabb csók, Sehun gyorsan hátralépet.
- Sok indokom van arra, hogy miért nem léphetsz ki ebből a házból.
- Okéé, mondj párat.
- Egy, éppen meg akarnak ölni. Kettő, vadásznak rád. Három, mert én azt mondtam.
- Jáá nem teheted ezt velem, nekem elkel mennem ma esete, ha, kérlek. ~ Mivel nem válaszoltam felkapta a vizet és berohant a szobájába. Idióta képes lenne feláldoznia az életet egy kis kufircolás miatt? Bolond. Az est hamar eljött, az idő alatt nem láttam Sehunt, közben mindenki megérkezett.
- Ellena, Sehun?
- A szobájában van Luhan. ~ Mikor magamra hagyott újra az újságra koncentráltam, közben Baekhyun ült le mellém. Furcsa még soha sem láttam itt kint. Milyen rideg, vajon mi lehet a baja? Az arca....olyan ismerős...nem is ez a tekintett, igen...ugyan úgy néz ahogy én, talán neki is régi sérelmei lehetnek?
- Ellena, Ellena....Sehun eltűnt. ~ Hogy mi? Gyors ledobtam az újságot és felrohantam a szobámba, elraktam a pisztolyt és előkotorásztam a kocsikulcsát. Gyors megkérdeztem Luhant, hogy hová szokott menni esténként majd megindultam a club felé. Mikor megérkeztem egyből őt kerestem. Hol lehet? Hívni kezdtem, de ki volt kapcsolva. Összevissza rohangáltam mint egy bolond, miért kell ennek a club-nak ilyen nagynak lennie? A fény miatt már fájt a szemem, a hang miatt pedig a fejem. Mikor végre megtaláltam mérgesen mentem át a nagy közönség mellett. Megálltam előtte és félve szakította félbe az éppen lezajló incidensét a lánnyal. Mikor felismert hátrahökkent.
- E E Ellena, te?
- Én? Szerinted MIÉRT VAGYOK ITT? NEM MEGMONDTAM, HOGY NEM JÖHETSZ EL?
- Jáá nyugodj le, megijeszted a lányt.
- Kitérdelek, mellesleg hölgyem, magunkra hagyna. ~ A lány már itt sem volt, megfogtam Sehun karját és magam után húztam, de akkor kirántotta.
- Megmondtam, hogy nem vagy az anyám. Nem tarthatsz fogva, nem vagy te egy senki, törődj a magad dolgával. Azt akarod, hogy én is olyan életet éljek mint te?
- Miii? Haa menjünk, majd megbeszéljük otthon, mindenki minket néz.
- KIT ÉRDEKEL, mióta beléptél az életembe felforgattál mindent, én nem az a Sehun vagyok akit te ismersz, nekem ez az életem, hagyj békén.
- Sehun, tudod te, hogy mit beszélsz?
- IGEN, hagyj békén....nem akarok olyan szánalmas lenni, hogy elfelejtem a nőt kit szeretek majd. ~ Mit mondott? Tudja....tudja a múltam, honnét? Most belül tombolok, de nem mutathatom ki, hiszen akkor rájönnek, hogy emlékszem. Helyette csak azt vettem észre, hogy a kezem az arcán landol. Érzem a könnyeket amik előakarnak törni, hogyan, hogyan volt ilyent a képembe vágni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése